A boldogságkeresés nem egyenlő Ist-nkereséssel. A boldogságkeresés bálványimádás, hiszen a végcél egy (véges) érzet. A valódi Ist-nkeresés nem más, mint minden létezőnek, akár jónak, akár rossznak, elfogadása, azaz olymód értelmezése, hogy mindaz Ist-ntől ered. Még az is bálványimádást jelent, ha Ist-n érzékelésekor átérezzük a boldogságot, de nem teszünk semmit, hanem csak "élvezzük" az ő szeretetét. Mi a megoldás? Ha eme boldogságot, amelyet megérzünk, tettekben fejezzük ki, akár úgy, hogy parancsolatot teljesítünk, mint pld. adományt adunk, imádkozunk, tfilint kötünk a karunkra... Ezzel a cselekedettel "lehozzuk" Ist-n szeretetét az anyagi valóságba.
(Tanya 5. könyv 4. esszében elhangzottak alapján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése