Tudom, hogy nem illik a
lyukas cipőm a
lekávézott kabátomhoz
és azt is látom, hogyan esik szét
a zakóm a vállamon.
Összefoltozott harisnyám
feszül és érzem,
újrareped a combomon.
Ne oktass, hogy így és úgy kell
küzdenem a társadalom
ranglétráján, tettem azt
ezer éven át és még annál
is tovább, mégsem, mégsem jutott
többre egy barlangnál.
Hagyjál hát hűnek lennem
önmagamhoz és szétfagyni,
eléhezni, szétkorhadni
a dicső idők emlékére,
egy eszmében, melyben
hiszek és képviselem,
nem árnyalom magam,
nem módosulok,
nem adom el semmim
sem már egy megalkuvó
kvázi új tálcáról,
az vagyok s maradok,
ki voltam,
egy toprongyos,
szabad, figyelő, megjegyző
pajkos csalárdság,
a délibábok királynője és
még sorolhatnám.
Nem kell a megértésed,
sem a kiszolgáltatottságba támogató
kedves szavad, mellyel
kínálod a jóakarattal
kikövezett műmosolyú utat,
csak hű vagyok önmagamhoz.
ezért hagyjál, hagyjál,
ennyi van, mi maradt
belőlem: az élet és a halál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése