Magról kelt ki, teljesen
váratlanul. Ez a fajta gyümölcs nem szokott csak úgy, kikelni. Valami mégis
történt, mert, amint kibújt a hajtása, már leveleket is hozott. Nemegész egy
hónap alatt tíz centit nőtt, a törzse pedig egyre erősebbé vált.
Margit nem győzött csodálkozni
rajta: a zord, kiszámíthatatlan időjárás hol szét akarta perzselni, hol meg
jéggel támadta a kis gránátalma-cserjét, amely egyre csak nőtt és nőtt. Mire
nyár lett, már harminc centit nőtt, ha nem többet.
Szerette a virágokat, szerette a
fákat és általában a természetet, a csendesebbik természetet. Ahogy múlt az
idő, Margit egyre inkább a cserjével foglalkozott: átültette nagyobb cserépbe,
minden nap szólt hozzá néhány szót. Csodaként élte meg, hogy a következő
szezonban már virágokat is hozott a már fává cseperedett cserje. Margit
azonosult a kis fával, ő is - kis törődésért cserébe - képes volt még a
csillagokat is lehozni az égről.
A harmadik évben egy kis terményt
fedezett fel rajta Margit. Majd kiugrott a bőréből a boldogságtól: gránátalmái
lesznek – gondolta. Sietve beszerzett egy kis műtrágyát, tápszert és még
nagyobb odaadással gondoskodni kezdett a gyümölcsöző fáról. Azonban ahogy telt
az idő, a gyümölcs egyre inkább más formát nyert, semhogy gránátalmára
hasonlítson. A bőre olyan gyűrött lett, és citromsárga színű. Augusztusra a
sárga átváltott narancsszínűre, s Margit ekkor már tudta, hogy nem
gránátalmával áll szemben, hanem egy naranccsal. Teljesen kiábrándult. Azt
remélte, hogy nála bekövetkezik a csoda, de ez nem csoda, mert a narancs
szokott ilyen csodákat előidézni: magról kikel, és később terméseket is hoz.
Margit már nem volt olyan lelkes, a barátnőinek már nem mesélt a
gránátalma-fájáról, hiába faggatták. Ettől függetlenül rendszeresen ápolta,
beszélt hozzá, de már nem olyan kedvesen és lelkesen. A kis narancsfa megunta,
hogy már nem kényezteti Margit, így lassan kezdett kiszáradni. Hiába locsolta a
gazdája, beszórta a földjét műtrágyával, semmi nem segített. Egy tavaszi reggelen
Margit arra ébredt, hogy fájának az utolsó levele is lehullt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése