2010. augusztus 24., kedd

Általánosságokról általánosan - ahogy olvastam, hallottam vagy gondoltam

A csendről
Az univerzum csendjéhez képest szívünk dobbanása robbanások, gondolataink üvöltések.
A lelkekről
A létezés egyik szintjén már csak a testekkel körbezárt lelkek láthatók. Már nem számít, hogy milyen ruházatot kaptak, kancsalok-e vagy éppen dadognak, hanem kizárólag a lelkek önmaguk, azaz azok egységessége és különbözősége, szárnyalása vagy épp földhözragadottsága. A következő szinten már csak egy lélek érzékelhető, mindenütt.
Az időről
Az idő csupán az ember társadalmának fenntartásához szükséges mérőeszköz, magának az embernek nem a percek, órák, napok, hónapok és évek a mérvadók, hanem életének fényes és árnyékos oldalai.
A küzdelemről és a gyógyírről
Mindig averziót éreztem azok irányában (kortól, nemtől, iskolázottságtól függetlenül), akik úgy vélik, eleget fejlődtek. Ha még azt is melléképzelik, van megoldásuk, gyógyírjük mások számára, még inkább írtózom tőlük. Mint ahogyan a küzdelemre való felkészültséget, úgy a küzdelemben nyert sebekre a gyógyírt is mindenki fogantatásakor saját magával hozza, ami csakis a saját bántalmaira jelent gyógyulást, másnak nem segít. Csak fel kell ismernie és hagynia, hasson a megejtett sebekre. S ámbár úgy látszik, hogy még a felismerés is nagyon bonyolult és nehéz feladatnak tűnik, a tanácsadóknak tudniuk kell, hogy beavatkozáskor (bármilyen területen, bármilyen szándékkal) világokat változtatnak meg, s egyáltalán nem biztos, hogy a tanácsot kérőnek erre van szüksége.

Nincsenek megjegyzések: