Esetmegbeszélés

A földszinti irodában körbeállították a székeket, összesen hetet. A segítők megérzés alapján foglaltak helyet rajtuk, arra a székre, amely szerintük a legkényelmesebb volt és ahol a közvetlen szomszédságukban a megfelelő ember ült.

A megbeszélés vezetője – a 30 év körüli, több szakmát igazoló iratok és igazolások magabiztos tulajdonosa az ajtóhoz legközelebbi székre telepedett.

Minden második héten így nézett ki a megbeszélés: a jelenlevők egy-egy témát hoztak fel, egy-egy esetet, amelyet nem tudnak feldolgozni önmagukban, majd a felhozott témák közül megszavazták a legérdekesebbet, megvitatták a kétségeket és többé-kevésbé megnyugodva folytathatták segítő munkájukat.

A segítők az élet és a hivatások különböző részeiről érkeztek, voltak köztük szociális munkások, fordítók, tanárok, de takarítók, tisztviselők is. Egyetlenegy közös pontjuk volt: a gyereke(i)k. Beválogatásuk a segítői szakmába több szinten zajlott: vizsgálták a belső motivációjukat, a kommunikációs készségüket, intelligenciájukat (mind érzelmi mint értelmi szinten), a megoldóképességüket és főként a személyiségüket. Miután beválogatták őket, egy intenzív képzésben vettek részt, egy második rostának tekinthető tréningen, amit egy három hónapos kemény próbaidő követett, majd élesbe lehetett őket helyezni, a telefonhoz és a napi több száz segélyhíváshoz.

Az esetmegbeszélésen Rózsa, a 35 éves titkárnő, Kati, a 45 éves vállalkozó, János, a 32 éves iskolapszichológus, Klára, az 50 éves szabadúszó fordító, Eszter, a 25 éves főiskolai hallgató, Erzsi, a 60 éves köztisztviselő és Mária, az esetmegbeszélés vezetője vett részt.

A szokásoknak megfelelően mindenki felhozott egy-egy témát: Rózsa arról számolt be, hogy az elmúlt napokban két fiatalember telefonált kétségbeesetten szexuális megrontás miatt, Kati egy szökést tervező gyermekről számolt be, Klára egy visszatérő segélyhívójának öngyilkossági kísérletéről, Eszter családon belüli erőszakról, Jánosnak nem volt feldolgozandó esete, Erzsi pedig, mint ahogyan mondta, sokáig "mazsolázott" (s eme szó kiejtésekor csettintett a nyelvével) az esetek között, hogy egyet terítékre hozzon, mert minden egyes eset érdekes számára, és megvitatásra szorul, végezetül egy iskolakezdési pánikkal küzdő fiatalkorúról számolt be, Zsóka az önkielégítők hívásairól akart beszélni.

Mária végighallgatta az eseteket, s kérte a jelenlevőket, szavazzanak, mely esetről beszéljenek. A segítők tudták, nehéz a választás, szinte lehetetlen, mert bármilyen kicsinyesnek tűnnek az egyes problémák, nem tudni, milyen következményekkel járhatnak. Így a segítők zöme nem is magára az eset fontosságára összpontosult, hanem arra a segítőre, aki az esetet előadta, mert tudták, nem az eset, hanem a segítő szorul támogatásra, visszajelzésre. János rögtön két esetet szúrt ki: a visszatérő hívó öngyilkossági kísérletét és a szexuálisan megrontottak esetét.

Erzsin kívül mindenki beleegyezett a kiválasztott témákra, ezért egy kis rábeszélésre szorult. Szerinte a visszatérő hívó öngyilkossági kísérlete érdekes eset, de a szexuális megrontottaké nem, mert nem hiszi, hogy bárkit meg lehetne erőszakolni, ha az a másik nem akarja. Hozzáfűzte, hogy nem a frappánsnak tűnő esetekkel kell foglalkozni, erre hivatkozva Popper Péter nevét – mint számos más esetben - előszeretettel használta fel.

A segítők azonban – ámbár még nem felejtették el a nem egész öt perccel ezelőtt tett kijelentését, mely szerint minden egyes esetet fontosnak talál és jól tudták, hogy Erzsi szakmaiságát csupán néhány könyv elolvasása és sajátos értelmezése támasztotta alá, anyai képessége szégyenszemre még ahhoz sem volt elegendő, hogy embert faragjon a saját gyermekéből, aki még 32 éves korára sem tudott önálló lénnyé válni, - hagyták, hadd mondja, hadd álljon ki magáért, hisz olyan kevés a segítő, akármilyen is legyen… Rózsa szótlanul ült, villámokat szórva az öntelt, csekély asszony felé, azonban János alig észrevehető fejbólintására megnyugodott.

És elkezdték az esetek megvitatását: Klári kezdte, elmondta, hogy hívója már fél éve keresi. Ámbár nagykorú, nem utasította vissza a segélyhívását. Többszörös beszélgetésük során kiderült, hogy kicsit elmaradott pszichésen, amire a környezete is rálapátol, ezért külső beavatkozásra is szükség volt. Állást, albérletet találtak neki egy szülőfalujától nem messze eső kisvárosban, azonban a hívó pár nappal ezelőtt öngyilkossági kísérletet követett el. Klári nem tudta, hogy mit tett jól, és mit tett rosszul. Egyáltalán bele kellett-e avatkoznia a hívó életébe, nem kellett-e inkább elküldenie más segélyszervezethez, mennyiben járult ő maga hozzá ahhoz, hogy a hívója elkövesse azt, amit elkövetett. A segítők minden erejüket, tudásukat beleadták abba, hogy segítsenek neki feldolgozni a helyzetet: feleveníttették vele az előző beszélgetéseket, szinte olyan részletességgel, hogy szóról szóra kellett megismételnie mi történt, hogy megtudják, Klári volt-e az, aki rábeszélte, vagy pedig a hívó volt az, aki megfogalmazta a segítség formáját. Nagyon fontos volt meghatározni, hol tévedhetett, ha tévedett. Végezetül megállapították, hogy egyetlenegy helyen tévedett: nem tudta felmérni, hogy a hívó mennyire önálló, ha már támogatást kér az önállósághoz. Klári megkönnyebbült, s közösen megbeszélték, hogy mi legyen a következő lépés, ha ismételten telefonál a hívó. Megállapodtak abban is, hogy fokozatosan, szépen le kell szoktatni őt a segítségkérésről.

Zsóka mindvégig nem tudott nyugodt maradni, kérte, beszéljék meg az önkielégítőket is, mert már nagyon zavarja, hogy napi szinten zaklatják őt. A kérését mindenki elfogadta, sőt kiegészítették még egy fontos esetsorozattal: az okoskodó-fontoskodó provokáló hívásokat, amelyeket többnyire felnőtt nők kezdeményeztek.

Az önkielégítőkkel kapcsolatban a segítők abban állapodtak meg, hogy ilyen esetekben a szigorúan megfogalmazott protokollt, előírásokat is felrúghatják: lecsaphatják a telefont, leteremthetik a hívót, sőt, kérhetik a szám kinyomozását is – ámbár ez ellentétben volt az alapvető előírásokkal, ráadásul kevés remény is volt a megvalósításához, azonban mivel az önkielégítő zaklatja a szakmát, a szakmának tudnia kell, honnan ered a támadás, ezért teljesen igazoltnak tartották a telefonszám kikutatását és a hívó kilétének meghatározását. Ezt még azzal az érvvel is alátámasztották, hogy az, aki telefonon keresztül önkielégít, veszélyes lehet a környezetére is, tehát egy potenciális bűnözést is meg lehet ezzel akadályozni.

A provokáló felnőtt hölgyek hívásáról azt valószínűsítették, hogy csalódott szülők, anyák, esetleg egy konkurráló segélyhívó munkatársai, esetleg vallási szekta tagjai kezdeményezik (erre a hívók gyakori Ist-nre történő hivatkozásaiból következtettek), sőt, az is lehet, hogy maguk a segélyszervezetben dolgozók megbízásából telefonálnak, ezáltal téve próbára a segítők türelmét és felkészültségét. A segítők megbeszélték, hogy minden ilyen hívót a szakmai vonalra irányítanak, a személyeskedésekre pedig nem reagálnak. Szinte mindenki megkönnyebbült a megbeszéltek elhangzását követően.

Végezetül elérkeztek a szexuális megrontások esetéhez is. Rózsa bátortalanul mondta el, hogy fiatalemberekről van szó, akiket leitattak és közösültek velük. Mire kijózanodtak, már csak az erőszakos cselekmény nyomait érezték és látták magukon. Mindketten kis helyiségből telefonáltak. Nem tudtak senkihez sem fordulni, mert nem hitték, hogy szüleiknél megértésre találnak. A hívók elmondták, hogy még nem mosakodtak meg, és arra gondoltak, elmennek a háziorvoshoz látleletért, de kérték Rózsát, hallgassa meg őket és erősítse meg őket a döntésükben. Rózsa reálisan levázolta helyzetüket, amely egy csöppet sem nézett ki rózsásan, főleg miután megtudta, hogy az erőszakot elkövetők egyike közeli barát, a másik pedig rokon volt. Mégis bátorította őket, menjenek orvoshoz, kérjenek látleletet és jelentsék az esetet a rendőrségen. Az eset felvázolását követően Rózsa feltette a kérdést a résztvevőknek: szerintük elég támogatást nyújtott-e ezeknek a fiatalembereknek? Nem kellett volna bejelentést tennie a rendőrségen? Erzsi mindvégig csóválta a fejét, keresztbe tette a lábát, s cöcögött. A résztvevők zöme bátorítani kezdte őt, Erzsi azonban fanyar arccal figyelte az eseményeket, és csak annyit mondott: “nagy az érintettséged ebben az ügyben, táncsak nincs neked is hasonló tapasztalatod?” Rózsa kikerekedett szemmel nézett rá. “Nem rólam van szó, hanem a hívókról. Az áldozatokról. Tudod, hogy mit jelent az a szó, hogy áldozat?” Erzsi ismételten egy Popper Péter elmélettel és idézettel rukkolt elő, mire János megkérte, hogy ízlelgesse azt a szót, hogy áldozat, mások idézése nélkül…

Az esetmegbeszélés vezetője nem tudta kezelni a helyzetet. Körbenézett: János és Rózsa tisztán álltak egy álláspont mellett, Klári a széleskörű néprétegnek fogalmazott tudományok mögé rejtőzve magabiztosan képviselt egy másik nézetet, míg a többiek bizonytalanul üldögéltek helyükön. Mária hirtelen döntött, Rózsára nézett s azt mondta “szerintem is túl nagy az érintettséged. Szerintem is ezt kellene megbeszélnünk, neked milyen tapasztalataid vannak?”

Rózsa tekintete találkozott János döbbent tekintetével. Tudták, hogy utoljára találkoznak. Legalábbis itt és egyelőre.