Ülök a hideg nappaliszobámban, a sárga ház legfelső emeletén s várom, mikor leszek innen kiköltöztetve. Hallottam, tegnap egy úriember a sárga ház egyik bérleményére, ami nem is bérlemény, igényt tart. A nappaliszobámmal szemben levő, már felújításnak induló iroda vagy lakás előző tulajdonosa (vagy bérlője?) már elment, elköltöztették (?). Napokon, hónapokon át nem bújt elő a lakásából vagy nem is volt itt. Néhány nappal ezelőtt azonban láttam őt ténferegni az utcán. Tudtam róla, hogy beteg, azt is tudtam róla, hogy szenvedélybeteg… Talán adósságba verte magát?...
Most rajtam van a sor. A sárga ház legfelső szintje, amely annyira különleges volt, nemsokára romokban fog heverni. Sok a szegény, öreg errefelé, sok a drogos is. Indok százezerrel található.
Először szépen át lesz festve, szép sárgára, hogy lakói meg legyenek nyugtatva, minden rendben van. Utána jönnek majd a kedves emberek, akik meg fogják kérdezni, van-e a lakosoknak szükségük valamire. Majd mind többször fognak látogatni, s meggyőzni arról, hogy máshol még jobb helyük lesz. El is fognak vezetni oda, lássuk, milyen lakásunk/házunk lesz.
Majd aláíratnak velünk egy szerződést, amelynek a legelső változatát nem ismerjük, vagy ha a legelsőt kapjuk, nem tudjuk majd kifizetni a sok kötelezettséget és fizetnivalót, nem tudjuk teljesíteni vagy követni s ezáltal hajléktalanokká válunk.
Sárga házban élek, annak legfelső részében, amely felé már nem lehet emeletet emelni. S a festés után, miután lakosmentessé válik, jönnek majd a dózerolók. A sárga ház eltűnik, helyette épül egy másik, amely nem lesz sárga, de ugyanolyan sárga lesz. S a hontalanok oda járnak majd vissza sírni, melegedni, miközben a benne ülők örülnek, mennyire védettek az üvegfalak mögött.
Az újonnan épített, gyors szerkezetű házakat, amelyeket – szempontfüggően – gyorsan vagy lassan építenek fel már könnyebb lesz egy még magasabb, ugyanolyan épületre cserélni, ledózerolni vagy mellé egy magasabbat építeni, de akár olyan módon felépíteni, hogy kellően magas legyen már az elején.
Már csak mi maradtunk, a sárga, a narancssárga és a még sárgább ház. Egyszerre kerülnek sorsolásra.
Már költöztetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése