Vájáchel (2Móz 35:1 – 38:20)
A hetiszakasz a szombattartás parancsolatával kezdődik, és itt jelenik meg először a szombati napon történő tűzgyújtás tilalma. Szombaton tilos minden olyan munkát végezni, amelyet a Szentély építése alatt végeztünk, és minden olyan munkát, amely ezekből a tevékenységekből levezethető. Nem szabad sem magunknak, sem a háztartásunkban tartózkodóknak bárminemű profán tevékenységet folytatni. Egyetlenegy esetben lehet róla szó, hogy megszegjük a szombatot, ha életet mentünk meg a cselekedetünkkel. Ez valójában nem számít szombatszegésnek, hanem inkább a szombattartás egyik mitzvájának.
A hetiszakasz folytatásában a Szentélyhez szükséges anyagok adakozására szólítja fel Mózes a zsidókat, akik bőséggel adakoznak. A bölcsességgel felruházott művészeknek kiosztja a teendőket, akik felhívják Mózes figyelmét arra, hogy sokkal több önkéntesen adományozott alapanyag van, mint amire szükség van. A zsidó népben nem csak hit van, hanem bizonyosság is Ist-nben, így az ő szolgálata mindenek előtt van. A zsidó emberben lakozó Ist-ni szikra vágyódik a forrásához, miközben testben kapott helyet, ezért valójában az itteni, materiális világban kell neki megteremtenie Ist-n tartózkodási helyét.
A művészek elkezdik munkájukat, és a szőnyegekkel kezdik, majd folytatják a favázzal, a függönyökkel és oszlopokkal, a sátor bejáratának takarójával, a frigyládával, a színkenyér asztalával, a menórával, a füstölőszer-oltárral, a kenetolajjal, égőáldozati oltárral, mosdómedencével és az udvarral.
P’kudé (2Móz 38:21 – 40:38)
A hetiszakasz elmondja, hogy Becálel és Oholiov milyen művészi tevékenységet végeztek azzal, hogy elkészítették a mobil Szentélyt és annak tartozékait. A folytatásban felsorolja, mennyi nyersanyagot használtak fel az építkezésben, és az adakozott mennyiségből lehet levonni a következtetést, hogy hányan voltak akkortájt: „Fejenként egy beka, vagyis fél siklus, a szent siklus szerint, mindenkitől, aki átesett a megszámláltatáson, húsz esztendőstől fölfelé, akik hatszázháromezren és ötszázötvenen valának” (2Móz26). A hetiszakasz ezután rátér a papi ruhák, az efód, az efód köpenyének, a köntösök és süvegek és az aranylemez elkészítésére. „És a palást alsó peremére csinálának gránátalmákat, kék és bíborpiros, és karmazsinszínű sodrott fonálból” (2Móz 39:24). A gránátalma egyes vélemények szerint annyi magvat hord magában, ahány mitzva van a zsidó vallásban. A gránátalmák mellett csengettyűket is felhelyeztek a palást alsó peremére, hogy figyelmeztessenek mindenkit, hogy Áron vagy a fiai bementek a hajlékba.
Az elkészült tartozékokat és kiegészítőket, valamint a papi szolgálathoz szükséges ruhákat Mózes elé vitték, aki látta, hogy minden az Örökkévaló parancsolata szerint lett elkészítve, ezért Mózes megáldotta Izrael fiait. Ezt követően az Örökkévaló részletes és pontos utasítást ad Mózesnek, hogyan állítsa fel a Szentélyt. Mózes mindenben úgy cselekedett, ahogy az Örökkévaló parancsolt neki. A Szentély felállítása után Mózes felöltözteti Áront és fiait a papi ruhákba és megszenteli őket. Miután minden a helyére kerül, megjelenik az Örökkévaló dicsősége felhő formájában, ami azt jelenti, hogy az Örökkévaló ott lakozik a Szentélyben, ezért, csak akkor vonultak Izrael fiai, ha a mobil Szentélyen nem volt rajta nappal felhő, éjszaka pedig tűz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése