A hetiszakasz a népszámlálással kezdődik, ugyanis minden 20 év felettinek fél sékel engesztelési pénzt (se többet, se kevesebbet) kell adakoznia a Szentély részére. Ezt követően az Örökkévaló utasításokat ad a víztároló medencéről, majd a Szentélyben használt kenőolaj és füstölőszer összetevőiről. Az Örökkévaló megnevezi Bésaléélt és Aholiábot, akik a Szentély berendezéseit és Áron és fiainak ruháit készítik. Emlékeztet a szombattartásra, amely „örök szövetség” az Örökkévaló és a zsidó nép között.
Miközben Mózes a hegyen tartózkodik, a (gyülevész) nép aranyborjút készíttet Áron segítségével, és leborulnak, áldoznak előtte. Az Örökkévaló szól Mózesnek, hogy a nép letért a helyes útról, s miután Mózes lejön a hegyről és látja az aranyborjút, összetöri a kőtáblákat, amelyekre Ist-n az ujjával írta rá a tíz parancsolatot. Csak a léviták maradtak hűségesek az Örökkévalóhoz, akik parancsba kapják, hogy öljék meg a vétkeseket, főbűnösöket.
Mózes a szilánkokra tört aranyborjút vízzel összekeveri és megitatja vele a bűnösöket (akik ebbe belehalnak). Visszatér a hegyre és bocsánatért esedezik az Örökkévalóhoz. Kéri az Örökkévalót, hogyha kipusztítja a népet, akkor törölje ki a nevét a Könyvből.
Ist-n megbocsát, de – mint minden bűn elkövetése esetén – ez a bűn a leszármazottak életére is kihatással lesz. Az Örökkévaló már nem akar a nép előtt járni az Ígéret Földjére, hanem az angyalát akarja küldeni maga helyett, de Mózes ragaszkodik hozzá.
Mózes újabb két kőtáblát készít, felmegy a hegyre és az Örökkévaló ismételten belevési a tíz parancsolatot. Az Örökkévaló utasításokat ad Mózesnek, hogyan cselekedjen azokkal a népekkel, akikkel találkozik: nem szabad szövetséget kötni velük, mert bálványimádásra fogják őket rávenni. Ismételten elhangzanak az elsőszülöttekre vonatkozó előírások, az ünnepek megtartása, a kóser étkezés szabálya. Mózes arca az Örökkévalóval töltött idő alatt sugározni kezd, amely kisugárzás akkor sem szűnik meg, miután lemegy a hegyről. Ezért leplet tesz az arcára, amit csak akkor vesz le, amikor az Örökkévalóval beszél.
Gondolatok:
„A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél sékelnél…” (2Móz 30:15)
A fenti idézet úgy is értelmezhető, hogy az Örökkévaló előtt mindannyian egyformák vagyunk, az anyagi javakban való különbözőségek nem jelentenek semmit. Ami számít, az a cselekedetünk, a szavaink és a gondolataink, amelyek valójában a lelkünk „ruhái”. Ha betartjuk a mitzvákat, távol tartjuk magunkat a pletykától és rossz gondolattól, mindezekkel beteljesítjük az Örökkévaló akaratát.
„Ne csinálj magadnak öntött isteneket.” (2Móz 34:17)
Az egyiptomi rabszolgaságból nem csak a zsidó nép menekült, hanem a hozzájuk csatlakozó, úgynevezett gyülevész nép is, amely nem teljesen tiszta ragaszkodással volt az Örökkévaló irányában. Ez a gyülevész nép, ámbár elegyedett a zsidó népben, szíve mélyén bálványimádó maradt. Ezért is történhetett az, hogy az első adandó alkalommal aranyborjút készíttetett Áronnal, és rögtön áldozni kezdett előtte. A tiszta hitűek (pld. a léviták) nem vettek részt az aranyborjú elkészítésében, mert bíztak az Örökkévalóban.
„… de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.” (2Móz 34:7-8)
A felmenőink bűnei miatt olykor mi fizetünk, amit a saját szempontunkból nézve nem tudunk megérteni. De, ha igyekszünk, hogy betartsuk a mitzvákat (amelyek nem mások, mint az Ist-n szent akarata) és kerüljük a rosszat, megelőzhetjük azt, hogy az utódaink „fizessenek” a mi rossz döntéseinkért, bűneinkért.
források:
Tanach
zsido.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése