A tizennegyedik nap

Szórakozottan kapcsolgatja a távkapcsolót, nem is figyel a tévében sugárzott műsorokra. Körülötte szeméthalom, kosz, mindenhol. De ő csak vár. Valamire. Arra, hogy elmúljon a nap, amelyet ismét éhezéssel tölt. Vagy hogy múljon már el az egész élete. És most itt van mellette ez a nő, nem is tudja, hogy mihez kezdjen vele. Állandóan arról beszél, hogy szereti, ellátja, és a közös jövőjüket tervezi, amihez neki semmi kedve nincs.

Már tizenhárom napja, hogy ezt csinálja: reggel felkel, megeszik egy darab száraz kenyeret, majd az összekapargatott, keserű és száraz dohányból cigarettát sodor magának, kávénak nem mondható sötét löttyöt főz, a tévé elé ül és kapcsolgatja a távkapcsolót. A nő meg csak ül mellette, tettre készen, mint egy kutya.

A házban egyre hűvösebb van, koratavaszi időben a tüzelőfával csínján bánik, mert vészesen fogy.

Mindene fáj, ámbár orvosilag egészséges. Mindene. Az élete, a régmúlt idők, a környezete, sőt, ez a nő is fáj neki.

A tévében sorozatok indulnak el, egyikbe-másikba belenéz, de úgy gondolja, mindent le tud következtetni pár másodpercből, ezért továbbkapcsol. Közben mesél a fiatalságáról, csapong egyik témából a másikba, és nincs vége, csattanója egyik-másik elbeszélésének sem.

A nő elégedetlenkedik, nem bírja már a bezártságot. Már tizenhárom napja ugyanaz a forgatókönyv. Neki viszont nincs pénze, hogy szórakozhassanak. Falat épít maga köré és nézi a semmitmondó képernyőt. A konyhában a szekrények felnyögnek az elhanyagoltság alatt. A frizsiderben csak penészes sajtos penne van, a kredencben még található egy kis liszt, csak tojást kell venni, és máris készíthet a nő egy kis kaját. Mennyi is a tojás?

Hiába, nincs pénze, de a nőnek van, majd rávezeti, hogy vásároljon. Persze, nem rámenősen, nem nyomul majd, csak úgy nagyon szerényen be fogja nyögni, hogy enniük kell. És a nő megvesz neki bármit.

Talpra kellene állnia, de hogyan? Minden megy tönkre körülötte és ő a legjobban szeretne kimászni ebből az egyre mélyülő gödörből. Talán újra kellene vállalkoznia? Vagy dolgozzon? Egyikhez sincs túlságosan kedve. Másrészt itt van ez a ház, ezt is el tudná adni és megoldaná gondjainak java részét. Élni szeretne. Gondtalanul. Ezzel szemben minden egyes elmúlt napja még egy nagyobb gondot akaszt a nyakába.

Rendet kellene tennie, szelektálnia kellene a cuccai között, de ahogy a kezébe kerül bármi, úgy látja, hogy nem szemét, minden felhasználható, mindenre szükség van. S marad a szemétdomb ott, ahol van.

Egyre hidegebb van. Felvesz még egy pulóvert és ismét a tévét nézi. Hajat nem mosott már közel fél éve, a ruhái egyre viseltebbek, koszosak. Nagyjából mosakodik.

A nő meg csak tűri, szerelmesen, türelmesen: előbb-utóbb majd kimászik a gödörből, ő végig mellette lesz.

Megszakad az adás. Idegesen a sarokba vágja a távkapcsolót: megszűnt a szolgáltatás. Várható volt, hiszen a számlákat nem fizette be. Internet már régen nincs, a telefonszolgáltatást is megszüntette. Kitölt magának a kávéból, és tovább cigizik.

- Nincs cigipapír – kezdi óvatosan.

- Ennivaló sincs – válaszolja a nő.

- Igen – mondja. – Elszívom ezt a cigit és megyünk, jó?

Szokásához híven nem egy, hanem négy cigit szív el, szépen, kényelmesen, mint aki idő és pénz milliomos volna. A nő eközben felöltözik, előkészíti a bevásárlószatyrokat.

A bevásárlás gyorsra sikeredik. Ő csak cigipapírt kér, mert tudja, hogy az élelmiszert a nő fogja úgyis eröltetni. Ráhagyja a döntést. Lesz cigipapírja és kajája is. Két legyet egy csapásra.

A nőnek sincs viszont sok pénze, ezért csupán két, élelmiszerrel teli szatyorral érkeznek haza.

Szúrós szarszag vár rájuk. Az egész házat körbefogja a hányingert keltő bűz. Kétségbeesetten keresi a forrását, mire kideríti, hogy a pöcegödör megtelt, és az időközben megeredő eső miatt a tartalma felbuggyan a nő által nemrég kisikált kádba.

Káromkodik, de nem tervez, nem intézkedik. Nincs miből intézkednie. A nő értetlenül áll előtte, öklendezik.

- És most mi lesz?

- Szellőztetünk, nem tehetünk mást.

- De hideg is van. És büdös. – próbálja a nő viccesen felfogni a bosszantó helyzetet, de nem reagál rá kellőképpen.

- Ki kellene pucoltatni a pöcegödröt, de nincs rá pénzem.

A nő megvilágosodik: belátja, bármennyit is ad neki, semmi nem elég. Bemegy a kosztól ragadó szobába, csendben összecsomagol, halkan elköszön és a vasútállomásra megy.

Ő nem megy utána, hogy visszacsalogassa, inkább káromkodik és átkozza, amiért cserbenhagyja, de a nő már nem hallja.

Másnap előveszi a szekrény aljában elrejtett pénztartalékát, elfut a tévé szolgáltatóhoz, kifizeti a tartozást, megrendeli a pöcegödör tisztítást, bevásárol a legfinomabb sörből, keserűből, kávéból, cigiből és kajából,  majd hazamegy, s újra a távkapcsolóval kezd el játszani.