Tanok, amelyekhez évek kellenek

Közel húsz éve ismerkedem a Kabbalával. Eleinte nagyon távolról figyeltem, tapogatóztam, érdeklődtem, majd néhány év múlva már kezdett tudatosodni bennem, hogy a Kabbala tanok iránt vagyok fogékony. De hiába ez a sok év tanulás, képzés, ha nem vált a Kabbala a mindennapjaim részévé, ugyanis az eddigi tanulmányaim arról szóltak, hogy adatokat, történeteket gyűjtöttem az elmémben, és nem éreztem, hogy a lelkem összefonódott volna a tanokkal.

Ésszel megértettem, szívemmel megéreztem azt, amit oktattak nekem, de a lelkem érintetlen maradt a tanok olvasása vagy hallgatása közben. Természetesen, mint minden jó Kabbalista, én is a teremtést vizsgáltam, és Ezékiel látomását, olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy miként és miért lett teremtve a világ, és benne az ember, milyen spiritiszta példákat nyújtottak elődeink, hogyan létesíthetek kapcsolatot a Teremtővel stb.

Számos könyv fordult meg a könyvtáramban, az amatőr Kabbala képeskönyvektől kezdve a Bahir-on, Sepher Yetzirah-n át az ezer oldalas Zohar kötetig (amely csak Mózes I. könyvével foglalkozik), kapkodva faltam a gondolatokat, mintha mindig valamiről lekésnék. Az ismeretszerzés nem okozott különösebb örömet vagy változást, sőt, felfuvalkodást eredményezett. Tanultam ugyan az alázatról, szelídségről, és jómagamat jámbornak tartottam, de a mai fejjel csak egy felszínes, makacs öszvérhez hasonlíthatom akkori önmagam.

Az áttörés nemrég következett be nálam. Húsz év keserves útkeresés végén. Ennek eredményeképpen a napokban – érdekes módon – szinte majdnem egy időben több előadást hallgatok meg ugyanabban a témában. Talán azért következett be ez a meghasonulás, mert érzem a szellemi világ hullámzását, lüktetését, amelybe beleolvadtam.

A tanok ma már csiszolnak, működnek, élnek bennem, lelkem szerves részeivé váltak. Ha kell, többször hallgatok meg egy előadást, olvasok el egy-egy fejezetet, addig, amíg valóban valami megváltozik bennem. Úgymond tisztítom a lelkem a felesleges salakoktól, az önmarcangolástól, önszidástól, önkínzástól, és igyekszem a bennem rejlő Ist-ni szikrát felébreszteni/feléleszteni, hogy állandó kapcsolatban legyen Ist-nnel. Szigorú önvizsgálatot teszek magam felett, ha úgy érzem, embertársaim felett ítélkezem, s kérem Ist-n segítségét, hogy ne uralkodjon el rajtam a rossz nyelv csalogatása, hatása és befolyása.

A Kabbala útján haladva lelkem megkönnyebbült és ma már tudom, hogy meg is menekült. Jutalmat kaptam azért, amiért ezt az utat választottam, és ez a jutalmam nem más, mint a párom. Többszörös jutalom ez számomra, mert nemcsak megértést, szeretetet és szerelmet adok-kapok, de még valamit: egy nehéz élet megoldását. S a jámbor ember legnagyobb jutalma pont ez: egy nehéz élet megoldása.  

Saját tapasztalatomból úgy gondolom, tudom, hogy mit jelent az, hogy bizonyos tanokhoz kell egy érettség, egy kor. Az élettapasztalat olykor elengedhetetlen bizonyos tanok elsajátításához. Ugyanis nem elegendő megérteni, megérezni a tanokat, de a lelkünk szerves részeivel kell összeolvadniuk. A keveset tapasztalt lélek nehezen tudja magába építeni a tanultakat, főleg olymód, hogy azok teljesen átalakítsák őt.