Múljunk el csendben

Nem sebezlek és nem bántalak,

         szelíd szerelmem oltalmazna,

  támadsz, hol béke van, s remegsz,

hol biztonság dala visszhangzik.

  Mozdulatlanul várom, hogy mosolyogj,

     és felállj a sáros gödörből, melybe

belezuhantál már évekkel ezelőtt.

   Nyújtom kezem, de vigyázz, gyenge,

el-elcsukló hangod esdekelne,

         mégis kitör belőled

 a düh és kétségbeesés,

mely rám irányul, holott még reménye

      sem voltam annak az időnek.

Ki téged ennyire megbántott,

   tűnjön el belőled mindörökre.

Ne én legyek az, ki érdemtelenül

   kapja válaszaid a régmúlt idők

sebeire és fájdalmára. Nézd,

   szép a rét és szép a virág,

csendesen dobban a világ szíve,

   bújj mellém és simogass lágy

hangoddal, ne harcolj a nálad hagyott

    démonokkal, kevés az idő, lásd,

         már csak pár év maradt nekünk,

vagy még annyi sem, minden percünk

  fontos, történjen meg a teljes átadás,

s már nem lesz vita sem civakodás.

Nyugodjon meg lelked lelkemben,

         álmodjunk a lágy időben,

s múljunk el  összeölelkezve,
                   csendben.