Asszimiláció

Két ország, egy nép, s mégis hatalmas különbség: a délvidéken élő vidám, kissé nyers és kissé rest, az északon élő pedig lehangolt, szkeptikus és szintén rest. A délvidéki felköltözik északra és rácsodálkozik az északiak komorságára. Az északiak félkegyelműnek nézik a délvidékit. Amikor megkérdezik, miért olyan vidám és ő azt válaszolja, hogy azért, mert az élet szép, rögtön elkezdenek benne vájkálni: van-e lakása, van-e állása, van-e családja… A délvidéki azt mondja, hogy nincs sem lakása, sem állása, sem családja, de minden rendben van így. Az északiak meg nem értik: hiszen nekik mindenük megvan, mégsem vidámak, ez a fittyfiritty a semmijével pedig boldog, méghozzá nagyon. De ezt nem hagyják annyiban, vájkálni kezdenek a lelkében, hátha találnak benne egy icipici sebet, amit fel lehetne vágni, hadd vérezzen, hadd fájjon, hadd gennyesedjen. De a délvidékinek nincs sebe, mert nem engedi meg, hogy megsebezzék. Az északiak ezek után sértegetésbe kezdenek, emberi mivoltában bántani, de a délvidéki nem hagyja magát. Tudja, hogy ki ő és milyen. Miután ez is kudarcba fúl, az északiak egy másik stratégiához fordulnak: elidegenednek tőle, átnéznek rajta, hátha úgy megtanulja a leckét, és ő is búskomor északivá válik. De a délvidékit még ezzel sem lehet megbántani, beszél a fákhoz, virágokhoz, állatokhoz, s ugyanolyan vidám, mint azelőtt.  Tudja, hogy asszimilálódnia kell, hiszen ő jött ebbe az országba, és nem az ország jött hozzá. Viszont eme közhangulatot, ezt az elvárt „tragédiahalommal töltött sündisznó” lét-ruhát nem tudja magára ölteni. Az északiak kilökik magukból, mint egy rákfenét, és egymás közt folytatják a folyamatos ön- és közsanyargatást a savanyú életükből merített, lélekmegkeserítő események ismertetésével.

A délvidéki tartja magát, de miután állásba lép és a munkatársai folyamatosan azt nézik, hogyan keserítsék meg az életét, azon kezd el gondolkodni, hogy rossz a hozzáállása. Körülötte mindenki mar, tapos, lop, botlaszt, jómaga meg csak elvégzi a rá bízott feladatokat. Mindaddig rendben van minden, míg az északiak összefognak, a munkájába gányolnak és rákenik a balhékat. Ekkor megtörik. Megesik az első seb a tiszta szívén, amely vérezni kezd. Az északiak fellélegeznek. Végre itt van köztük, ő is ugyanolyan ember, mint ők. Neki is van keserűsége, amellyel a sajátjukat gyógykezelhetik.