Rámtalált a nyugalom,
leporolom a hadviselés nyomait
kopott télikabátomról,
befűtöm a zimankós szobát,
s nézem a jégvirágok táncát
az ablaküvegen. A konyhából
meleg illatok terjengnek, a könyv
már nem éhes a tekintetemre,
csend öleli át a tájat. Az íróasztal
sem alázatos és nem sugall melankolikus
sorokat, tornyosulnak a jegyzetek a
sarkán, várja, hogy összeírjam őket
egyetlen mondattá, de most nem
megy, csak élvezem a koratéli
deres időjárást mely egy régi
hangot visszhangoz, elrévedek a
múlt viszontagságain, de már nem
bánok semmit, minden jó így, ahogy
volt, s minden jó, így, ahogy van.
Belebújok a családi hangulatba,
s fejemet leteszem a hideg tollpárnára,
elringatom magam a jól ismert
melódiára, s csak arra kérem Ist-nt,
minél tovább tartson e pillanat,
vég nélkül szóljon a békeének.
Ébredéskor ismét rám mosolyog a tél,
s úgy érzem, végre hazaértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése