Lelkek tánca

Mindenkinek akkora teste van, amekkorát a lelke elbír, s mindenkinek akkora lelke van, amekkorát a teste elbír. Mindenki a maga egyedi mértékére van szabva. Sok szempont létezik arra vonatkozólag, hogy mi történik halálunk után: vannak, akik abban hisznek, hogy egybeolvadnak a végtelennel, vannak olyanok, akik szerint halálunk után egy nem teljes egyesülés következik a végtelennel, mert megtartjuk szellemi identitásunkat. Vannak, akik úgy gondolják, csak a másodperc töredékére létezünk test nélkül, mert reinkarnálódunk. Olyanok is akadnak, akik úgy vélik, hogy a reinkarnációra olykor hosszabb időt kell várni. Hogy mi az igazság, azt a jövőben fogjuk tudni, amikor követhetővé válik energiánk, szellemünk.

Úgy gondolom, hogy a fent felsorolt nézetek mindegyike helytálló, egyik sem zárja ki a másikat. A lelkek is „élő organizmusok”, amelyeket egy általunk fel nem fogható erő, energia mozgat. Egyikőnk megsemmisül, másikunk épségben marad, van, aki azonnal visszatér, de van olyan is, aki egy ideig bolyong, majd visszatér. Sőt, olykor a lélek is apró darabjaira hullhat, és a részeivel is ugyanaz történhet, ami a teljes lelkekkel. Az egyensúly nem csak az anyagi megnyilvánulásokon, hanem a tudatosan nem érzékelhető energián is van. Mint ahogyan nem tudunk sok mindenre hatással lenni, lelkeink sorsát sem tudjuk sem irányítani, sem meghatározni. Testünk irányításához is energiára van szükség: ebből kiindulva, elképzelhető, hogy mekkora energia szükséges a lelkek irányításához.

Mindezek az állítások nem kétségbeesést hivatottak ébreszteni az olvasóban, inkább azt, hogy kellő alázattal legyünk mindennel szemben, amivel találkozunk. Legyünk mindig tudatában annak, hogy mekkorák vagyunk, kik vagyunk, és hova tartunk. Minden más nem a mi kezünkben van.