Celeb underground rules

Az utóbbi időben kicsit elhallgattam. Nem arról van szó, hogy nem volt ötletem, vagy kedvem az alkotáshoz, inkább arról, hogy nem láttam nagyon értelmét. Olvasván kortárs alkotókat azt tapasztaltam, hogy a termékenységre és eredetiségre egy fekete felleg nehezedik.

A felkapott alkotókat megfigyelvén rájöttem arra, hogy manapság egyre inkább egyértelművé vált: a művészetben sem a minőség a keresendő. Ha valaki jó helyen van, jó időben, netalán egy kis pénze és hatalmas kapcsolati tőkéje van, megoldódik mindene, többek között a saját kötet kiadása is. Ehhez még írástudónak sem kell lennie, mert az írást is meg tudja oldani egy éhenkórász lektorral vagy szerkesztővel.

Sajnos, ismerek olyan művészeket, akik előszeretettel használják ki a náluk ezerszer tehetségesebb, ugyanakkor szegény, megélhetésükért küzdő művészeket.

Vannak, természetesen, még jó alkotók, főképp az undergroundban, az outsiderek között.  Sajnos, a valódi (és nem celeb) underground művészek rétege nagyon elvékonyodott, ugyanis számtalan értelmiségi hagyta el Magyarországot, többek között művészek is, emellett számos underground művész – akár rákényszerült, akár nem – behódolt a trendiknek és ma már kirakat undergroundosok lettek, nem beszélve a közösségi oldalak hatásvadászatáról, amely ront a művészetek minőségén.

Olvasom a közösségi oldalakat, irodalmi portálokat és látom, nem az a fontos, hogy mit oszt meg az adott művész, hanem az a fontos, hogy ő osztotta meg. Lehet az egy értelmetlenség, csöpögő nyál, vagy akár közhely, ha az illetőnek széles a követői tábora, már többen olvassák, mint azt, aki érdekeset és értelmeset ír. Az emberek manapság ellustultak, megterhelőnek tartják a gondolkodást. Bugyuta oktalanságokat keresnek és minél laposabb, plasztikusabb az adott írás, vagy festmény, annál többnek fog tetszeni.

Ma már nem trendi szarkasztikusnak lenni, csak egy kicsit, mert ha valaki szarkasztikus, az rögtön „megkeseredett”, netalán „depis”. Ma az a trendi, hogy minden rendben van, béke és bölcsesség mindenhol, szokványos szófordulatok és ügyetlen szóképek. És ebben a miliőben nem lehet a művész sem mély érzésű, sem eredeti, hanem eladható középszerűség. Sajnos.

Azt nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az állapot, de abban reménykedek, hogy előbb-utóbb el fog szakadni a cérna a megmaradt értelmiségnél, hogy újra hallhatóvá, láthatóvá és érezhetővé válhassanak azok az alkotások, amelyek örök érvényűek és nem a pillanatnyi hévnek vannak alárendelve.