sikított a szél a szobán át
kereste-kutatta áldozatát
kicsi gyermek a sarokban vacogott
a kályha meleget nem adott
éhes vizes-cukros kenyér az asztalon
ma már nem eszik az angyalom
csak guggolt és a messzeségbe sírt
a szél hátára jajszavakat írtanyját kereste hazavárta
nevén hívta mindhiába
korán elment s későn jött
ha láttál gyermek arcán még örömöt
nem számít ha éhezett szomjazott
csak az anyját lássa ahogy mosolyog
hosszú napok múltak el nélküle
rövid éjszakáik már játékkal tele
a hétvége sem az övéké már
elvette tőlük az állandó pénzhiány
ki tudja, meddig ér el kicsiny hangja
felgerjed-e Ist-n haragja
vagy megint némaságba borul a világ
ahol már nem rügyezik a kicsi virág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése