nem nyílt meg szívem kapuja,
óvatos az őre, vicsorog a kutyája,
egyszer fújt be rajta a szerelemszél,
s kitárult a kastély minden ablaka,
a szavak csak úgy repültek be, mint a levél,
ellepték márványlépcsőimet olyannyira, hogy már
nem lehetett lépkedni rajtuk,
körbezárt a nedves szóavar,
s beragadtam a legmélyebb szoba közepébe,
ahova a nap nem süt, és hold sem mosolyog be,
miután elmúlt a szerelemvihar,
az ablakokat bereteszeltem,
az avart lassacskán kisöprögettem,
majd a kaput bezártam, már nem
adok esélyt a határtalanságnak,
talán megcsömörlöttem, ki tudja,
engem már csak a nyugalom érdekel,
kerülj el, ha izgalmat keresel,
de ha megérted, miért fontos,
hogy zárva legyen szívem kapuja,
talán az őrrel is elbeszélgethetsz,
s a kutya nyüszítve elszalad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése