Bárcsak

Szerelem leple

melegíthetné lelkem

jéggé dermedten

figyelem ölelését

gondolom: bárcsak engem

xxx

Szeme sarkából látta ámulatát. Ny. megszokta, hogy nézik, olykor bámulják, ezért rutinosan „lerázta magáról” a tekintetet, amely nem adta fel, egyre csak figyelte. Volt már hasonló esete, pár évvel korábban, Z-vel, a drámaíróval és szerkesztővel, akivel egy irodalmi pályázat eredményhirdetésén találkozott. A pasas majd kiesett a székből, annyira magára szerette volna terelni Ny. zöld tekintetét, de Ny. őt is diszkréten elhessegette. Ennek ellenére Z. nem adta fel. Az eredményhirdetés után Z. meghívta Ny-t egy kis sétára és egy kávéra. Ny. jól érezte magát, tudta, hogy Z-nek bejön és valahol neki is tetszett az a férfi. Mégis, legyűrte a kibontakozni készülő szimpátiáját és úgy kezelte, mint egy barátot, akiből soha nem lehet több, mint barát. Z. művelt, okos ember volt, a pár próbálkozást követően már ő is úgy nézett Ny-re, mint a barátjára. Ny-nek egy kicsit fájt Z. válasza, de tudta, hogy még ha bele is kezdenének valamibe, nem tartana túl sokáig, hiszen több száz kilométer választja el őket egymástól. Ny-nek eszébe sem jutott költözködni, új életet kezdeni, és erre nem akart senki mást sem rákényszeríteni.

G. is pontosan ugyanúgy leste Ny-t, mint annak idején Z. De G. nem lakott tőle messze, csupán pár troli-megállóra. Ny. mégis úgy döntött, hogy nem kezd ki vele. Ugyan, minek – gondolta – egy hapsi csak a problémát tudja generálni, mert soha nem elégedett a párjával. Újra többedmagára kell majd főznie, takarítania, mosnia, vasalnia… nem beszélve arról, hogy mindig igyekeznie kell arra, hogy vonzó legyen a párjának, mert még megcsalja… Mégis, G. kitartása kicsit megingatta. Hátha adni kell esélyt a dolgoknak, hátha ez most sikerül. Beadta a derekát és odament G-hez beszélgetni. Sajnos, H. ott volt a közelben, aki átvette a beszélgetés fonalát és megint csak a néma leskelődés maradt G-nek is meg Ny-nek is.

Jobb megoldás híján megjelölték egymást a FB-on. És Ny-ben megindult valami. Az első szempillantásra nem egészen normálisnak tűnő G. egyre jobban kezdett Ny-nek tetszeni, pedig semmit sem tudott róla, csak annyit, hogy korosztálybeli és szereti a művészeteket. De ennyi épp elég volt Ny-nek ahhoz, hogy elkezdjen róla gondolkodni. G. emlékeztette L-re, egy régi ismerősére, aki éveken át szerelmes volt Ny-be, és rengeteg módon próbálta megközelíteni Ny-t, aki viszont azért utasította vissza őt, mert túl kiszámítható volt, másrészt Ny-hez képest egy gyenge alkotó. Ny-nek szüksége volt arra, hogy – ha már művésszel hozza össze a sors – felnézzen a párjára, ne ő legyen a kirakatban. L. viszont majd megőrült, mindent megpróbált, hogy maga mellé édesgesse az akkor csinos, törékeny Ny-t. L. annyira belegabalyodott Ny-be, hogy soha nem nősült meg, beleaszalodott a nem beteljesült szerelmébe. G-nek is volt egy hasonló kisugárzása, mint aki megkeseredett volna a sikertelen kapcsolatoktól. Persze, korántsem olyan mértékben gubózott be, mint L., de Ny. szerint látszott rajta, hogy magányos. Ny. tudta, hogy hosszú táncra kell felkészülnie. De készen állt. Ha felkéri.