Visszatérés

Még mindig emlékszem a tavaszra,

a sárra és a narancsszínű padra

játszótéren beszéltük meg a világ gondjait,

s versekről mondtunk akármit,

mindketten tudtuk, tiszteltük egymást,

nem volt ennél több és nem volt más,

kerestük az igazat s kerestük a jót,

a világot alkotót és megváltót,

szerettünk ülni a napsütésben,

vártuk a harmadikat éppen,

egymást inspiráltuk a költészetben,

s mindent jobban írtunk meg s szebben,

most már egyedül maradtam az úton,

s elhalkult a ceruzám félúton,

nehezen jön a szó s az ihlet,

talán az időjárás, talán a végzet

újra kezdi róni a papírt az elmém,

de csak nálad találja a reményt,

újra recseg a vonal a lapon,

utánad megyek én is egy napon.