Egyre kevesebb a csend,
összeszorított fogak közöttszitkozódva rejtőzik a rend,
s a nap nem tűnik el a fák mögött.
Betű és hangháború zajlik,
pattanásig feszül a kötél,
ami béke még morajlik,
nem hallja, csak a hóhér.
Zajong minden létforma,
mintha a hangtól élne,
menekül és elbújna,
mintha a csendtől félne.
Nincs már harmónia,
csak a teljes hangzavar,
zengne a melódia,
de a hangszer húrja elszakadt.
Egyre visszhangzanak a kiáltások,
a kétségbeesett jajgatások,
a megjátszott jókedv most nem tetőzik,
az értelmiség kicsinyként elrejtőzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése