Tankák

Elgyengültem, mint
esőcseppek a pókhálón.
A tavaszi szél
átfúj az apró réseken,
egész lényem sértetlen.


Szürkén fúj a szél
a kék égbolt fenekén,
rózsatövis vagy,
pirosra váltott szíved
dobog értem anyaként.
 
Szivárványszínű
festékpaletta mögül
előbukkansz te,
és már nincs rajtad festék,
csak a művészet nyoma.


Kristályszem pihen
a tenger zord fenekén,
talán homok lesz,
talán gyémánt belőle,
minden szemszög kérdése.