Az első alvás

Este 8-ra ment dolgozni, 12 órázott. A nap már rég lenyugodott, amikor kilépett a lakásából. Az őszi este egyre erősödő szele átjárta az őszi kabátját, a levegő olyannyira volt párás, hogy akár egy tengerparti városkában is képzelhette volna magát. A gyerekek már várták, tudták, hogy ma ő lesz az ügyeletes a gyerekotthonban.

Az autóbusz lustán vette a kanyarokat a Budai hegyeken. Mindenki ráért, Rita is. Mindig korábban érkezett, hogy leváltsa a nappalos kollégáját. Tudta, hogy milyen jó az, amikor valaki egy kicsit korábban elmehet az otthonból.

A csoportja volt az úgymond „legrosszabb, legkevésbé szófogadó” csoport, legalábbis ezt az információt kapta a már ott dolgozóktól, amikor állásba lépett. Jómaga ezt soha nem tapasztalta. Csendes és szorgalmas emberként úgy tekintett az otthonra, mint egy másik ember otthonára, a bentlakókat, mint az otthon házigazdáit.

Amint belépett az otthon ajtaján, a kisebb gyerekek kiabálni kezdtek, és körülvették. A nagyobbak visszafogottabban fogadták, de elszólták magukat: „Végre egy kis nyugalom lesz.” – jegyezték meg.

Rita nem tudta ezt mire vélni, ezért rákérdezett az egyik fiúnál, ez mit jelent. A fiú szemlesütve mondta, hogy végre nem lesz kiabálás az otthonban, ha Rita jön, mindenki lenyugszik egy kicsit. Rita nem szeretett kiabálni, valójában nem tudott kiabálni. Ha dühös volt, inkább azon morfondírozott, hogyan mondja ki a mérgét minél választékosabban. A gyerekeknek ez tetszett.

Gábor, az egyik bentlakó hyperaktív volt, alig lehetett lenyugtatni. Rita számos módszert próbált bevetni nála, hogy az éjszaka folyamán legalább egypár órát aludjon: mesét mesélt neki, meleg kakaóval itatta, de semmi nem segített. Ekkor eszébe jutott egy ártatlan légzésmeditáció, és úgy döntött, hogy megpróbálja ezzel a módszerrel elaltatni Gábort.

A többi gyereket lefektette, majd bement Gábor szobájába, aki Lacival és Gergővel osztozott a szobáján. Rita leült az ágya szélére és rábeszélte, hogy nyugodtan feküdjön és lélegezzen mélyeket, ne gondoljon semmi másra, csak a légzésre. Eleinte Gábor ide-oda mocorgott, nem tudott megnyugodni, de ekkor Rita elkezdett neki mesélni még nem látott, de álmodott tájakról, természetről és megkérdezte, hallja-e azt, amit ő hall és érzi-e azokat az illatokat, amiket ő érez. Gábor eleinte ellenszegült, de Rita megtalálta a hozzá vezető utat, amikor egy erdei ösvényre invitálta. A kisfiú lassan elszenderedett és fél óra múlva már az igazak álmát aludta.

Másnap szombat volt, nem kellett korán keltenie a gyerekeket. Az éjszakát főzéssel töltötte el, a gyerekek kedvenc ételét főzte nagy odafigyeléssel. Reggelire pedig bundás kenyeret sütött.

A gyerekek – függetlenül attól, hogy később is kelhetnének, már 7 óra körül ébren voltak. Rögtön a számítógéphez ültek, ami az ebédlő mellett állt. Rita megterített, de hagyta a gyerekeket rajzfilmnézés közben majszolni a reggelit.

Gábor átaludta az éjszakát, az utolsók között kelt fel.