A kabbala és Füst Milán, a szabadvers úttörője

Egy alkotás attól válik alkotássá, hogy egy befejezetlen üzenetet hordoz magában, amelynek a végét a közönség fogja meghatározni, vagy még az sem. Mindig befejezetlen marad. Megad egy irányvonalat, és csak érintőlegesen találkozik a közönséggel, annyira, hogy a közönség a hatása alá kerüljön. Legalábbis az expresszionizmus erről szól, a modern és poszt modern művészetekkel együtt.

A kabbala misztikus tanainak elsajátítása közben ugyanez történik. Nem kapunk véges választ tőlük, csak útmutatásokat. S minél feljebb kerülünk a spirituális lépcsőn, annál több kérdés merül fel bennünk.

Valahogy így van ez a szabad vers formájában, esetében is. A szabad vers nem a megszokott, már unásig elkoptatott előírások szerint épül fel, ugyanakkor a bármilyen megjelenési forma önmaga is mond valamit magáról a versről. A nem beskatulyázott mondanivaló a vers határait, képességeit feszegeti.

Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy összekösse Füst Milán munkásságát a kabbalával, célja, hogy a kabbala művészeti megjelenése Füst Milán verseiben a felszínre kerüljön, ami ez a szép spirituális tan sokoldalúságának köszönhető.

Füst Milán, a szabad vers kiötlője ismerte a zsidó gondolkodásmódot, hiszen jómaga egy elszegényedett zsidó családból származik, a kabbala pedig allegorikusan ugyan, de kapcsolható munkásságához, amelyre jelen írásban kísérletet teszek.

Írásomnak célja, mint ahogyan az elkészült, illetve az elkövetkezendő kutatásaimnak is, a kabbala tanításainak megjelenése különböző modern művészetek életében, függetlenül attól, hogy a művelője ismerte-e a kabbalát, illetve, hogy mennyire és milyen módon vallásos.

Füst Milán élete - kivonat

A multikulturális költő 1888. július 17-én született Budapesten, ahol 1967. július 26-án halt meg. Mint már említettem, elszegényedett zsidó kispolgári családból származott. Édesapja bohém ember volt. Korai halála után a család nyomorban élt. Füst Milán nélkülözések közepette szerzett jogi diplomát, és egy felsőkereskedelmi leányiskola tanáraként kereste meg a kenyerét.

Munkásságára legnagyobb hatással az antik görög kultúra és a Biblia volt. Erre jó példaként szolgálnak szabadversei, amelyben szakított a rímekkel és a ritmikával. Jó barátja volt Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes.

Költészete rögös utakat járt meg, mert lassan, átírva formálta meg leginkább komor hangvételű költeményeit. Összesen száz verset írt. Általában pesszimista volt, kiábrándította a gonoszság, ostobaság és szerencsétlenség, amit a külvilágból tapasztalt. Az igazi pesszimistától az különböztette meg, hogy feltétlenül szerette, tisztelte az embereket és együttérző volt a szomorúakkal.

Első költeményei a Nyugatban jelentek meg 1909-ben. Ámbár költészetből nem lehetett sem akkortájt, sem manapság megélni, Füst Milán megengedhette magának az alkotói szabadságot, mivel felesége kiváló üzletasszony volt, aki biztosítani tudta neki az anyagi biztonságot.

Budapest ostroma alatt bomba érte lakását, az évtizedeken át fogalmazott Naplójának nagy része megsemmisült. 1947-ben előadásokat tartott, egy évre rá egyetemi tanárrá vált. 1948-ban Kossuth-díjat kapott.

1960-ban nyugdíjazták.

Füst Milán költészete nagy hatást gyakorolt a későbbi költőkre: Illyés Gyulára, Radnóti Miklósra és Weöres Sándorra egyaránt.

Füst Milán szabad versei és a kabbala

Füst Milán neurotikus, szinte a bipolaritás határát súroló magánemberként valószínűleg nem tudatosan, de használta költeményeiben a kabbala jegyeit. A folyamatosan önmagát marcangoló művész az alkotásaiban lelte szabadságát, egyfajta kiutat a testbe zárt szellemének, amely az immateriális gazdagságot preferálta az anyaginál.

Verseiben számos utalást találhatunk származására, vallásosságára és áttételesen a Kabbala ismeretére is. Példaként az alábbi idézetek vehetők figyelembe, teljesség igénye nélkül:

A  „Szózat az aggastyánhoz” c. versében így ír: „… S te két szempontból nézed majd a végtelent: szögben töröd.” A névtelen iszik című versében pedig a következőket mondja: „S mi visszatükröz: mindig szembenézni véled végtelen.”

A zsidó vallásban és életmódban a nap nem nappal kezdődik, hanem éjszaka, ahogyan azt a Teremtés könyvében is olvashatjuk: „s lőn este s lőn reggel – első nap”.

A zsidó napra való utalást a már említett versében találhatjuk, éspedig a következő sorokban:

„Az éjszakára bízd elárvult lelked. Majd ő megtanít,

Hogy megszeresd új társaid

S barátokként fogadd, kik rég barátaid,

S akikhez máris tartozol:

Az elfeledtek árnyait.”

Zsidó származásáról, a zsidó közösséghez való tartozásáról többek között a Copperfield Dávidhoz! c. versében ír:

„S miből a zsidónak oly bőven jutott ki minden időben: gúny és magány: - e kettő volt örökrészem e földön!”

A Tórában leírt sivatagi vándorlásra is utalhat az alábbi részlet az Önarckép c. verséből:

„És nem az öröm útját választottam én sem, - ám a kopár sivatagét,

Hol vörös a földek szintje s nem legelész semmiféle nyáj, - „

A Mississippi c. verse Füst Milán vallásosságáról (is)s szól, annak mértékét így határozta meg:

„De lásd én máskép vagyok ezzel, - én, mint Ábrahám,

Még lelkesedem Istenért.”

Az Este van című verse is erre utal:

„Mert rossz nem tudtam lenni… ama nagy parancsokat

Nem törtem meg, ha ingadoztam is…”

Több verse (Mózes számadása, Fény, Zsoltár stb.) , köztük a Jelenés c. szabad verse is a bibliára utal:

„És hallám az ő szárnyaik zúgását.” Ezékiel, I., 24.,”

„Oh felelj hát, aki vajszívű voltál s mégis rettenetes, mert tudtad, mi az Eszme,

Hogy az Eszme kegyetlen, hogy az Eszme a jóság, de mert jót akar, azért annyira kegyetlen,

Mert, ami eredendő: a rosszal kell megküzdenie, minden kor mélyén a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap

Büntettél, aki jó voltál, - mint a hegység oly nagy volt benned a jószándék

S mint a felhő, amely megüli hegyét, a borulat is oly nagy volt homlokodon.”

A kabbalában főforrásként számon tartott „fény”, amelyet csak a kiválasztottak képesek megközelíteni, a Tél című verséből is kitör:

„S képzeld el ezután, hogy itt jártam én, vedd szívem melegét,

Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem s mily dallamokat! Földnek fekete göröngye felszállottam

Mélységes éjszakámból sápadt arccal, fel a nap elé, a fény alá…

S himnuszaimat zengettem feléd! – és harsogtam

S rajtad feledtem szomorú szemeimet: vígasztalan örökkévalóság!”

A kabbalisták által preferált csendről az Öregség c. versében olvashatunk:

„S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.

De a szívében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem…

S a feje körül tompa derengés.”

Amint olvasható a fentiekben felsorolt szemelvényekből, Füst Milán a gyakorlatban is találkozhatott a kabbala tanaival, amely ismereteket – a jó mester módjára – elrejti és olykor felvillantja. Nem csoda, hisz a kabbala nem maradhatna titkos tan, ha teljes mértékben a nyilvánosságra kerülne. Így meg kell elégednünk a feltételezéssel, hogy a költő kapcsolatban volt eme tan tanítványaival, de abban biztosak lehetünk, hogy Füst Milán olvasott már a kabbaláról.