Ezeregy kérdés

Már nem alszom többed magammal ébren,

már nem hallom a szuszogásokat az éjben,

kicsi, erős, szép szemek már nem néznek,

kicsi, erős, szép kezek nem keresnek, kérnek.

Csend uralja a magányos éjszakákat,

s a hajnal lustán virrad munkára,

nincs már több viszonzott szeretet,

csak a papír es viselkedési keretek.

Szomorúan nézem éjjel a csillagokat,

boldog voltam, mert láthattam angyalokat,

de mindez már elmúlt, nem is oly rég,

lelkem most is kéri: még, még, még!

De a téli táj fehérsége eltakarja a múltat

boldogtalan, ki a múltjában kutat,

becsukom ezért kockás füzetem:

eddig tartott a nehéz küzdelem.

Új lapot veszek elő, épet és tisztát,

a fekete toll pacája sincs már,

csak az üres lap és annak széle,

boldog voltam, vagy olyasféle.

Újra versek közé dugom arcom,

képet kép után ragasztgatok,

belül a parázs vitatkozik a békével,

éjszakáim így telnek, ezeregy kérdéssel.