Szeretkezik az eső a hóval,
s egy cseppben hullanak a földre,
szitál a tél csodamódra,
s belefúj az északi szél.
Jeges a felhő az égen,
a hold még rejtőzködik,
csillagokkal álmodok ébren,
a múlt egyre felejtődik.
Tavasz fuvallatát várom,
csicsergő madarak melegét,
napokon át ázom-fázom,
s remélem a nap szeretetét.
Bárcsak rügyeznének a fák,
s bólogatnának a virágos cserjék!
Már nem gondolnék ennyit rád,
a szép napokkal hosszan sétálnék.
De itt a rideg, dermesztő tél,
fázom a kedvelt, tiszta fehértől,
szívem is egyre inkább fél,
nem kap már ölelést senkitől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése