Ó, te könyvektől és ismerettől,
szeretettől és békétől duzzadó
patinás épület, ahol a bölcs
csend honol! Ismét járhattam
suttogó folyosóidon: a tiszta
járólapok mutatták utam a
mosoly és kedvesség felé,
amely mindig hazavár engem,
s örökké háborgó lelkem
lassan lecsitul s a betűket kezdi
újra betűzni, s egyre nem értem,
hogy bírtam eme hazám nélkül
létezni ezeken a hónapokon
keresztül. A szorgos munka és
megnyugtató, ismerős illatok
vettek körbe varázsukkal,
ismét ott mentem el az imaház
bejárata előtt és annyi szép
emlék tódult elém, de nem
szédítően, hanem szelíden,
egyre hívogatva: gyere még
be, itt a helyed, itt a várad,
az otthonod, a szeretteid.
A portás messziről integet,
a diákok kíváncsian fürkésznek,
látják ugrándozó alakomat
és már tudják, a régi diák
ismét padba fog ülni és
boldog lesz,
nagyon boldog lesz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése