Kritikusan körbenézett a
szobájában: még ott, a sarokban, az asztal mögött egy kicsit le kellene súrolni
a falat, és minden csillogni-villogni fog. Kibotorkált a patyolattiszta konyhájába
és elégedetten nyugtázta, amit látott. Csak az a szomszéd Editke ne volna olyan
trehány. És egy kicsi több tiszteletet érdemelne meg tőle. De Editkét nem
érdekli a tisztelet, néha szinte beleborzong a veséjéig belelátó tekintetébe,
amely nem ismer kort, vallást, csak az embert.
Főzött magának egy kávét. A
ruhásszekrényét ki kellene üríteni, el kellene osztogatni a ruhákat, hisz
úgysem hordja már őket. Annak idején
sikeres üzletasszony volt, csak úgy dőlt hozzá a pénz, amit egyre csak gyűjtögetett,
még gazdagon is sajnálta magától a kényelmet. A pénze megmaradt, de a
kényelmetlensége is. Nem volt rossz ember, csak elkeseredett. S minden, ami jó,
vagy békés volt, számára idegenül hatott. Mint a korosztálybeli ismerősei közül
soknak.
Elmúltak az évek, egyre kevesebb remény pislákolt, hogy újra
szenvedélyesen tud majd élni, ezért fantáziájára és különböző cseles játékaira
bízta az izgalmakat. Mindaddig, amíg nem találkozott egy nála fél
évszázadnyival fiatalabb úriemberrel, aki megjelenésével, viselkedésével a
tökéletes férfi vízióját keltette benne. A fiatalember csak megértő akart vele
lenni, előzékeny, kedves volt, de ez akarva-akaratlanul is más információval
bírt magányos szívének. S minél jobban kezdte ismerni a jóképű fiatalembert,
annál hevesebb volt a gyűlölete a mindig cserfes, vidám, de szintén korban levő
Editke iránt. Editke is ismerte a fiatalembert, amolyan ambivalens érzelmeket
táplált iránta, tehát nem érdekelte különösebben. Azonban ez őt nem
vigasztalta.
Belenézett a tükrébe, s egyre nagyobb undorral méregette a
ráncosodó bőrét az arcán és a testén egyaránt. Egykoron nagyon csinos volt, és
most is, korosztálybeli hölgyeket meghazudtoló alakkal dicsekedhetett, de
számára még ez sem volt elegendő. Le akarta győzni az életet, az éveket, az
időt. Bármilyen fiatalító műtétet azonban nem mert bevállalni, mert valahol még
tudatában volt annak, hogy az végképp lebuktatná mélységes hiúságát, ezért
maradt a jól megszokott fiatalos modornál és öltözködésnél.
Számos férfit ismert meg,
idősebbet, fiatalabbat, de egyik sem felelt meg neki. Az idős azért, mert idős,
ráncos, megrögzött a szokásaiban, a fiatal azért, mert előbb-utóbb elhagyná őt
egy nála fiatalabbért, és ezt az önmaga állította kelepcét nem tudta elhagyni.
Így maradt a gyűlölködése a fiatalabbak irányában, főleg a középkorú hölgyek
irányában, akik még gyümölcsözhetnek, és legszebb éveiket élik. Neki is volt
szép időszaka, sőt. Mindenben az első volt: a munkában, a tanulásban… És most
lassan első lesz korban is, de ezt végképp nem akarta elfogadni. Ebben nem
akart első lenni.
Editkéhez már megint jött valaki,
hallja, ahogy csicsereg. Hogy dögölne meg – gondolta, miközben gondosan
elmosogatta a kávéscsészéjét. Ez a nő sem tud élni – jegyezte meg epésen, ámbár
tudta, hogy pont az ellenkezője történik. Editkéhez sűrűn jártak látogatók,
fiatalok, idősebbek és mindig jó hangulat vette körbe, ami mindinkább
bosszantotta őt. Minél jobb kedvű volt a társaság, annál erőteljesebben
takarított otthon. A konyhabútoron lehetett látni leginkább a visszafojtott
indulatait: lesúrolta róluk a festéket. Most is elfogta a takarítási kényszer,
de valami visszafogta.
Bement a fürdőszobájába és teletöltötte
a kádat forró vízzel, amelybe a legfinomabb fürdőhabot öntötte bele. Hajat is
mos és holnap még szebb lesz, mint ma. Nem, akkor sem lesz egy nappal sem idősebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése