Lenyomatok

a gyerekzsivaj

visszhangja elhalványult,

majd csenddé vált.

emlékek és mosolyok

közé könny csordul.

mégis, mit vártál?

örökös mozgásban

nem láttad a magányt,

mely rádtör, mikor

nem gondolod.

könyvet veszel elő,

s a földre hullajtod,

mert eszedbe jutnak

az esti mesék,

a gurgulázó nevetése

kis csemetédnek,

kit csecsemőként imádsz,

még felnőtt korában is.

a könyvespolcon ott

mosolyognak vissza árván

a rongyosra lapozott

mesekönyvek,

Benedek és a többiek...

s a futó évek, a sok

kérdéssel újra füledben

csengenek,

majd belátod, hogy a kis mag

elültetése vált fontossá

számodra, s miután

csírává vált, termő

földjében, nem maradt

más hátra, mint

visszanézned:

de szépek is voltak

az együtt töltött évek...

s várod az új termést,

hogy újra átéld, de

egy kicsit másképp,

saját és gyermekeid

gyermekkorát, gyermeked

gyermekével.

kenyérbéllel tisztítod a

maszatos könyvek kemény

fedelét, s reméled,

újra csokis kéz
fog hozzá nyúlni,

de most már csak

mosolyogni fogsz és örülni,

hogy kicsi kezek hagyják

lenyomataikat gyermekkori

álmaidon...