mélybarna érintésed
tavasszal újra ébred,
hisz még bennem él.
holott fél évtized múlt el.
reménytelenséged
táplálta életigenlésem,
vagy fordítva, lényegtelen.
hadd mondjam még
egyszer, hogy az élet
szép, s ismételten
ne higgyél nekem.
de hittél, meggyőztelek,
és messze futottál,
előtte belém vésted
irántad érzett lüktető
szerelmemet sütővassal,
mely heg tavasszal
felszakad.
biztosítottál, hogy
jól élsz, s vidáman játszol
szavam visszhangjával,
pedig mondanék még,
ó, mennyit mondanék még…
körülfonnálak dallammal,
az érzékiség pihéjével
simogatnálak végig,
de neked, mit eddig
mondtam, épp elég,
hogy látszat életed
könnyedén végigéld.
végzetem voltál és
maradtál, de legalább
mondhatom, hogy igen,
én tudom, mi az igaz
szerelem.
négyszer haltam bele,
oly szép, oly szép…
de lehet, hogy nem vagy
semmi más, csak
egy időszakos
érzelmi őrültség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése