Mindent olyan könnyűnek vélt
ebben a tűnik világban:
üvegkalitkában, selymes nylon ingben
látszat-szépet, látszat-jót
szervezett és tervezett
csillogott és villogott naprakészen.
Mindent olyan gazdagnak látott
ebben a tűnik világban:
hazament egyszobás albérletébe,
szaros kis életébe,
hogy másnap varázsoljon
képzelt eladhatóságot.
Mindent olyan vonzónak érzett
ebben a tűnik világban:
de már a csipke a melltartóján
sem elég, de még a mosolya
sem, pár évig volt bimbó,
cserfes és bájos.
Mindent olyan tündérinek hitt
ebben a tűnik világban:
fiatalon és meseszépen
saját magával találkozott
tükrében, s mások
résre nyitott ablakában.
Mindent olyan boldognak gondolt
ebben a tűnik világban:
de találkozott magával a
szegény konyha hátsó sorában,
jegygyűrűk fekete
nyomai még lányos kezén.
Minden olyan súlyosnak tűnik
ebben a tűnik világban:
szégyenkezve elfordul
attól, kinek egykoron
példát mutatott, s ki kérdőn
kéri számon tanult tűnik sorsát.
Minden olyan nehéznek tűnik
ebben a tűnik világban:
álmodott egy kutyáról, egy házról
vagy társról, magáról a
varázsról, gazdagságról
s eltűnik - ugyan, ki látja...
Pedig a tűnik világ
csak a tűnik embereknek kedvez,
tűnik pénznek, tűnik hírnévnek,
tűnik nyugalomnak, tűnik békének,
tűnik boldogságnak, tűnik
tündérmeséknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése