Két végén égő gyertya

nem lépek tetemekre,

sírokat sem lélegzek be.

nem eszem hullákból,

  s nem gazdagszom

       az elmúlásból.

nem éhezem a másnak

   tett ígéretekre.

mi enyém volt, 

      nem cserélem

el zötykölődő

   öregségre,

még ha ez a természetes -

        akkor sem.

     hallgatagságom

a bárgyúsággal kevered.

   nem én, nem én,

hanem te vagy a tanítandó

kisgyerek. és nem leszek

     a tanárod,

még ha ez a természetes –

akkor sem.

ugyan mit tudnál

adni a csörgő pénzen,

rajongáson és bomlasztó

   középszerűségen túl,

ahol felnőttnek

  kell lenni a lét minden

pillanatában.

                kell kell kell

dehogyis, még akkor

sem, ha mindez

nagyon, de nagyon

     természetes.

mintha minden természetes volna...