Mint a dióhéjba zárt
korhadás illata,
mely kitörni vágy,
úgy ontja keserűségét
a száraz szalmaszál,
mely még álmodik
a meg nem élt
fiatalságának
termékeny idejéről,
s tiporni kívánja azt,
ki még meghajlik
az éltető szélnek…
Maradék életét,
kedves óvás helyett,
az értékesnek vélt
gondolatsoraiba
kapaszkodván éli,
melyekből egyre sziszeg
a magatehetetlenségének
címzett gyűlölet,
alakja egyre érthetetlenebb.
Nyugodj meg, kérlek.
Véleményed sűrű, nehéz,
vétkező ítélkezés
önmagadról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése