Bármennyire is nem szeretem ezt
tenni, mondhatni azt is, hogy lebénít, mégis foglalkozom azzal, mi történik a
kicsi és nagyvilágban… Nem telik el nap – vagy akár óra - anélkül, hogy ne
kapjak nagyon jó és nagyon rossz híreket egyaránt, a magánéletemben is.
Legyen ember a talpán, aki ezeket
a szélsőségeket kiállja józan ésszel… és akinek továbbra is van célja,
elképzelése, megoldása, amely szerinte a legjobb. Legyen ember a talpán, aki
rugalmas, türelmes…
Egymás után kezdik feladni a
józan ítélőképességüket az emberek. Azok, akikről azelőtt olyan kép alakult ki,
hogy képesek és tudnak, mára egy porszemmel foglalkoznak, leszűkült a
foglalkozási területük, belecsúnyultak a megoldatlanságba és mozdulatlanságba… Azok, akik nem tudnak, meg kiléptek az
árnyékból, és teljes tanácstalanság, bizonytalanság lépett fel.
Mindenkinek van véleménye, és ez
teljesen normális, ez a velünk született, adott képességünk, amely alól senki
sem kivétel és nem lehet kivételezettebb. Azonban a véleménynyilvánítás, ha nem
követi fejlődés, tanulás, megreked a szidás, acsarkodás, csaholás szintjén, és
elfajul. Rosszul működő gramofonra hasonlíthatók azok az emberek, akik a
véleménynyilvánítás szintjén rekednek meg. Főleg a személyeskedő véleménynyilvánítás
szintjén. Azonban, ha a vélemény tudással, ismerettel gazdagodik, konszenzus is
kialakulhat, és pont eme konszenzus miatt az oktatásnak, a tanulásnak kiemelt szerepe kellene, hogy
legyen.
Az embereket manapság szerintem
két csoportra lehet osztani: a karrieristákra és a tudósokra. A karrieristák azok, akiknek van ugyan
víziójuk, hogy mit érnének el, milyen világot szeretnének, de nincsen hozzá sem kellő ismeretük, sem eszközeik. Ok-okozat
ismeretük sincs, sőt, a legalantasabb eszközökhöz képesek nyúlni (fenyegetés,
lefitymálás, megalázás), amikor már a szűk eszköztáruk kifogy (mint amikor egy
korlátolt lehetőségű, de annál nagyobb álommal bíró embert megkérdeznek
olyasmiről, amit az illető sejti, hogy tudnia kell, ezért megalázva érzi magát
a kérdéssel, és inkább üt, semhogy gondolkodna a válaszon, vagy esetleg
rákérdezne).
A tudósokat, ezzel szemben, kevésbé foglalkoztat a
karrier, hiszen, ami őket mozgatja, az a tudás és a vízió egyben. Vannak eszközeik a megvalósításhoz, ám
szűkölködnek a megvalósításhoz szükséges képességekben, mivel a tudomány
alapja a kételkedés… és pont ezért a karrierizmus és a tudomány nagyon ritkán
ötvöződik egy emberben.
Hogy miért írtam le mindezt? Mert
elérkeztem arra a szintre, hogy tudom, az egyetlen jövőt biztosító terület akár
számomra, akár embertársaim számára nem más, mint a tanulás, a fejlődés.
Semlegesnek maradni és tanulni, ez az egyetlen lehetőség. Keresni a tudósok, a
tanultak társaságát és egy olyan semleges társadalmat kialakítani, amely az
ismereteken alapul – ez az én vízióm… mert a félművelt is problémás, míg a tanult ember megbecsült, és meg is becsül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése