Tollforgatás

Bármennyire is nem szeretem ezt tenni, mondhatni azt is, hogy lebénít, mégis foglalkozom azzal, mi történik a kicsi és nagyvilágban… Nem telik el nap – vagy akár óra - anélkül, hogy ne kapjak nagyon jó és nagyon rossz híreket egyaránt, a magánéletemben is. 

Legyen ember a talpán, aki ezeket a szélsőségeket kiállja józan ésszel… és akinek továbbra is van célja, elképzelése, megoldása, amely szerinte a legjobb. Legyen ember a talpán, aki rugalmas, türelmes… 

Egymás után kezdik feladni a józan ítélőképességüket az emberek. Azok, akikről azelőtt olyan kép alakult ki, hogy képesek és tudnak, mára egy porszemmel foglalkoznak, leszűkült a foglalkozási területük, belecsúnyultak a megoldatlanságba és mozdulatlanságba…  Azok, akik nem tudnak, meg kiléptek az árnyékból, és teljes tanácstalanság, bizonytalanság lépett fel.

Mindenkinek van véleménye, és ez teljesen normális, ez a velünk született, adott képességünk, amely alól senki sem kivétel és nem lehet kivételezettebb. Azonban a véleménynyilvánítás, ha nem követi fejlődés, tanulás, megreked a szidás, acsarkodás, csaholás szintjén, és elfajul. Rosszul működő gramofonra hasonlíthatók azok az emberek, akik a véleménynyilvánítás szintjén rekednek meg. Főleg a személyeskedő véleménynyilvánítás szintjén. Azonban, ha a vélemény tudással, ismerettel gazdagodik, konszenzus is kialakulhat, és pont eme konszenzus miatt az oktatásnak, a tanulásnak kiemelt szerepe kellene, hogy legyen.

Az embereket manapság szerintem két csoportra lehet osztani: a karrieristákra és a tudósokra.  A karrieristák azok, akiknek van ugyan víziójuk, hogy mit érnének el, milyen világot szeretnének, de nincsen hozzá  sem kellő ismeretük, sem eszközeik. Ok-okozat ismeretük sincs, sőt, a legalantasabb eszközökhöz képesek nyúlni (fenyegetés, lefitymálás, megalázás), amikor már a szűk eszköztáruk kifogy (mint amikor egy korlátolt lehetőségű, de annál nagyobb álommal bíró embert megkérdeznek olyasmiről, amit az illető sejti, hogy tudnia kell, ezért megalázva érzi magát a kérdéssel, és inkább üt, semhogy gondolkodna a válaszon, vagy esetleg rákérdezne).

A tudósokat, ezzel szemben, kevésbé foglalkoztat a karrier, hiszen, ami őket mozgatja, az a tudás és a vízió egyben.  Vannak eszközeik a megvalósításhoz, ám szűkölködnek a megvalósításhoz szükséges képességekben, mivel a tudomány alapja a kételkedés… és pont ezért a karrierizmus és a tudomány nagyon ritkán ötvöződik egy emberben. 

Hogy miért írtam le mindezt? Mert elérkeztem arra a szintre, hogy tudom, az egyetlen jövőt biztosító terület akár számomra, akár embertársaim számára nem más, mint a tanulás, a fejlődés. Semlegesnek maradni és tanulni, ez az egyetlen lehetőség. Keresni a tudósok, a tanultak társaságát és egy olyan semleges társadalmat kialakítani, amely az ismereteken alapul – ez az én vízióm… mert a félművelt is problémás, míg a tanult ember megbecsült, és meg is becsül...