Tegnap furcsa eset történt velem. Kibicsaklott a bokám. Ez
egy mindennapi esemény lett volna, ha nem emlékeznék pontosan, a másodpercek
töredékeire, hogyan és mi történt. A bal lábam úgymond felmondta a szolgálatot,
elcsuklott, oly módon, hogy az egész bal oldalam, beleértve a nyakam és a
gerincem, megrándult. Azóta furcsán érzem magam. Mintha az egész testem átjárta
volna egy szellő, s ámbár fájnak a végtagjaim, izületeim, egyfajta
görcsmentességet élek meg. Mintha nem lennék a régi egész, hanem egy teljesen
új ember, új meglátásokkal.
Elrugaszkodtam az anyagi valóságtól, ami nem jelenti azt,
hogy elfelejtettem volna, inkább azt jelenti, hogy megfogalmazódott az életem.
Előrebocsátom, nem vagyok úgymond spiritiszta, sem bölcselkedő, egy hétköznapi
asszony vagyok, hétköznapi élettel. Nem végeztem el egyetemeket és nem tartozom
egyik iskolához sem.
Sokáig nem értettem, miért zavartak még a legbékésebb
emberek is olykor… Megfogalmazhattam volna úgy, hogy azért zavartak, mert:
önzők voltak, rátartiak, öncélúak… Valahogy ez nem fedte a valóságot. Ma arra
ébredtem, miközben még sajogtak a végtagjaim, hogy TUDOM, miért zavarnak.
Tudom, miért kerülök néhány embert, ámbár soha nem ártottak sem nekem, sem
másnak…
Rájöttem, hogy…
A békét megfogalmazni erőszakosság. Mint ahogyan a békére
való tanítás is erőszakos. A békét mindenki saját maga éli meg, ehhez nincs
recept.
Rájöttem, hogy…
Az ösztön úgymond tudja, ki mellett áll a szellemiség
összetett rendszerében. Az ösztön az a belső vibráció, amely más, hasonló
rezgésű ösztönhöz csatolódik.
Rájöttem, hogy…
Az ösztönt elhallgattatjuk, átalakítjuk, éspedig azért,
mert:
Rájöttem, hogy…
Az ösztönt félreértelmezzük, magyarázatként használjuk,
holott az a legbensőbb, békés lényünk, az életigenlés, a jóság, maga a
szikránk, amelyhez érzelmeink csatolódnak. Amikor azt mondja valaki, ösztönösen
cselekedett, rosszul mondja. Nem ösztönösen, hanem érzelemből fakadóan
cselekedett. Amíg értelmünk az ösztönünkből fakad, táplálkozik és építkezik,
addig az érzelmeink az ösztönünk (félre)értelmezéséből. Az érzelmeink nem
mások, mint hozzáállásunk az ösztönünk, vagy mások ösztönének értelmezéséhez. Egyszerűbb szavakkal, az érzelmeink valójában reakcióink az ösztöneinkre és a belőle fakadó értelmünkre.
Rájöttem, hogy…
Az egyén feltűnési, ellenszegülési vágya nem egyéb, mint
magányának, ösztöne, vagy más ösztöne iránt érzett fájdalmának, vagy épp lekicsinylésének hangja. A győzni akarás
úgyszintén, mint ahogyan az az álom, hogy ő legyen a megmentő, a tanító, a
bölcs. S minél erősebb ez a vágy, annál távolabb áll a megvalósításától.
Budapest, 2014. szeptember 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése