Egyszerűen nem hiszem el! Felnőtt
ember, aki annyi könyvet olvasott, példaképként szerepel sok álértelmiségi életében... kiderül róla, hogy nem más, mint
egy elmebeteg. Gondjai vannak az értelemmel, érzelmeivel, szexualitásával. Azt
mondja, nála ez együtt működik, tetszem neki. Naja... Olvassa a szakácskönyvet,
a kedvenc receptjét és eközben testi vágyat érez... Vagy érti a rajzfilmet és szerelmes
a kacsába. Merthogy ez együtt van. Lehet, hogy sérült vagyok, mert ezt mind
külön kezelem, és általában valamelyiket megmozgatja valami, de úgy, hogy
egyszerre mindent megmozgasson nálam valaMi vagy valaKi, az már... álom.
Olyan ez a krapek, mint az a nagy
életbölcsességek tudósa, aki az emberi viszonyokról tart mélyreható előadást,
miközben a nagy tanításaiban elfelejti a hallgatóságát, öntörvényűen mondja,
csak mondja a gondolatokat, miközben körülötte vagy elbóbiskolnak, vagy
oxigénhiányban elájulnak. Borzadály.
Rám ír. Most már szabad. Most már
jöhetek. Mintha arra a pillanatra vártam volna, hogy a szánalmas érzelmi
életemben egy rakás szerencsétlenség cseten keresztül megkérdezze tőlem,
járnék-e vele. Már több, mint egy éve nem találkoztunk, csak a problémáit
ismerem. Még nem rúgta ki az élettársát és a gyereket teljesen az életéből, még
tolakszanak, de én csak jöjjek. Naja. Pont ez hiányzott nekem, a sok szarevés
után vegyek a nyakamba egy szerencsétlent és oldjam meg a gondjait. Jobb
esetben hallgassam a panaszait, merthogy jól nem fogom érezni magam, az tuti. A
mostani heti kirándulások, vacsorák és gondtalan beszélgetések helyett
mosogatóronggyal fogok álldogálni a háta mögött és köténykém sarkával
törölgetem majd a könnyeit, mert annyira kibasztak vele... Naja. Miközben az
asszony – jogosan – kérni fogja a gyerek gondviselését, pénzt, pénzt, pénzt. És
erről is panaszkodni fog. Felfordul a gyomrom: ha az asszonytársam (mert
bárhogy is nézzük, a nő valamilyen módon a bajtársam) ellen így áskálódik, én
is ki leszek pécézve vagy vécézve, ha nem úgy ugrok, ahogy ő fütyül.
Amíg nálam az elmebetegek keresik
a nyugalmat és jönnének vissza némi évtizedes kihagyással, az egyik
barátnőmnél tolonganak az eltartásra áhítozók. Egy hét ismeretség után hozzák a gatyájukat,
zoknijukat, majd követelik a vacsorát, a lakás átiratását a nevükre... De jó,
hogy nekem egy fityingem sincs, legalább lemorzsoltam az emberiség 70%-kát
magamról! De maradt az a 30%, amiből 29% alapból keveri a szezont a fazonnal, a
0,5%, akikkel csak azért nem találkozom, mert már megoldották az életüket, a
0,25%, akik esetleg keresnek, de más kontinensen élnek és ugyanazt vallják,
amit én. És marad a 0,25%, azok közül a háromnegyede nő, a negyede férfi. A 0,25%
férfinegyedének 80%-ka meleg. Na, ezt kikaptam. Naja.
A másik barátnőmnél tolonganak az
ingyen szexre, naturálisabban és egyben reálisabban kifejezve, a dugásra kiéhezettek. Az örökös romantikus, aki
hisz a Szerelemben, azonos forgatókönyvet tapasztal: a pasi paranoiásként
közlekedik az utcán, gyorsan, hivatalosan bemutatkozik a sarkon, esetleg parkban,
de a kifőzde is megteszi (persze, csak a saját fogyasztását fizeti), ajándék
sehol, egy-két kieröltetett kedvesség és mosoly még belefér, de be is nyújtja a
számlát az inkább görcsös grimaszra emlékeztető mosolyért: felmennek a kecóra,
kirázza magát, oszt elmegy a dógára. Majd eltűnik egy jó időre, és ha nincs más, újra keresni kezdi. Persze, a barátnőm nem hülye, egyszer vagy kétszer
esett bele ebbe a hibába, de őszintén sajnálom, hogy az ilyen nyitott,
szeretetre és szerelemre vágyó embereknek ekkora szemetekkel kell találkozniuk.
Egyébként nekem is volt ilyenben részem, bevallom. Hála az égnek, csak egy
volt, de sajnos, elég sokáig tartott. Mert hittem, naívan. Naja.
Ez a szerencsétlen válófélben
levő krapek nem érti, hogy miért fejtem ki ennyire részletesen, miért NEM a
válaszom. Azt HISZI, hogy azért, hogy ígéretet csikarjak ki belőle: változni
fog. Elkezd ígérgetni, árnyalja a dolgokat... Távol álljon tőlem az, aki
változni akar miattam... Ajaj... Kacifántos ügy. Szinte kacifántosabb annál a
figuránál, aki már több éve rá sem nézett nejére és velem szeretné
eltölteni a hétvégét. Assziszi azöreg, hogy a béka segge alatt levő
önértékelésemnek kell az ilyen „érzelmi támogatás”... Naja. Hogy nekem alacsony
az önértékelésem. Naja.
És jönnek, jönnek... De minek?
Nagyon jól elvagyok a kis
kuckómban, 40 év felett. Lefutott a hormonzavar, a kapuzárási pánik, a még
tenni akarok időszak, s kimondottan élvezem azt, aki vagyok. Képezem magam,
vannak teljesíthető céljaim... Fél kezemen meg tudom számolni
azokat az embereket, akikkel közeli kapcsolatot ápolok, gazdag vagyok, nagyon
gazdag!
Visszajött, jobban mondva
visszajött VOLNA a hihetetlen változásokon átment régi karnis is. Spiritualista
lett, jobbanmondva csak azt a köpenyt vette magára. Ugyanolyan pénz- és
pinaéhes, mint régen, csak már nem vállalja nyiltan. Olykor elszólja magát...
De meg van győződve róla, hogy most már a Mesterek nyomdokaiban jár. Szegény
Mesterek, néha azért nem árt megnézni, kiket válogatnak meg tanítványaiknak.
Remélem, megtalálja a barlangját és magára zárja a sziklával a kijáratot.
Visszajönne az a sexy boy is, aki
anno úgy csapta a szelet, hogy csak na! Végül a nagy választékban elveszett és
egy ostoba nőt vett el feleségül, mert nem tudta elviselni, hogy az esetleges
partnere egy kicsit tájékozottabb legyen, mint ő. Na, most megkapta a lyukas,
babos fazékban, héjában főtt krumplit. Kéreget, kuncsorog. Mert a nő annyira
sötét, hogy az utcára alig meri kiengedni, nemhogy dolgozni. Kész égés volna.
Így a buta és ronda nő ott van, ahol a helye: a konyhában, ő pedig biztos
lehet, hogy mindig felnéz rá, és soha nem fogja megcsalni... Ezt a középkort!
Mégis errefele sóvárog... Most akkor mi van??? Ő a nyugalom, én a vihar? Na, azt
nem...
De ott vannak a visszatérők
között azok is, akik állítólag a „régi” Annát ismerték. „Megértél” állapítják
meg, én meg szaladok hányni.
És amikor határozottan
visszautasítom őket, jön a klasszikus: „besavanyodott vénkisasszony” vagy
„öregasszony úgyis”. Hm. Naja.
De ez az időszak is múlik,
méghozzá villámgyorsan. Ugyanis megjelentek az életemben a cukik... Akiket a
nők a nősténységükkel – szebb szavakkal: nehezen uralható és csillapítható szexuális éhségükkel - vagy birtoklási
vágyukkal – szebb szavakkal: anyai ösztöneikkel – fojtogatnak és csak egy
egészséges, egyenrangú kapcsolatra vágynak, ami nem feltétlenül a testiségen
alapul... Hátja... Most már biztos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése