Megálltam a
játék és
őszinte
csodák
ormán,
át kellene
lépnem
a tudomány
fagyos
hegytetőjére,
s fontos
szavakat
mormogó
szakemberré
válnom.
Érzem a
lángos illatát,
hallom a
gyermekzsivaj
gondtalan
visszhangját,
amott a megfontoltság,
komor
intellektus
fekete
fellege
nyelne
magába.
A „ne
kérdezz már annyit”
„légy
türelmes” és „jó gyerek”
intelmek
utolérnek, meg az
„én tudom,
mi a jó neked”.
A
bizonytalanságok
diplomák mögé burkolt
bizonyossága
nem az én
világom.
Mégis, megpróbálom.
Vigyázz,
ugrok.
Megpróbálom.
De csak a
kettő közé
esek, a
vad csalánok
közé, s
egyre kúszok-
mászok, vissza
és újra
a játék
síkos hegyére.
De ha
egyszer ismét
felérek a
tetőre,
rá se nézek
a
felnőttség
egyenruhás
követére.
A csalán
azért
nagyon
csíp...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése