Tengelyversengés magával, idővel:
szorgalom álarca mögé rejtett őrültség.
Fejletlen gondolatfoszlány erőltetett
menete - üzenni szeretne!
Sor, sor után taps, halhatatlanság
reménye, de nem veszi észre,
hogy már régen halott. Kisstílűség
örvénye, melybe belegabalyodott.
Nem áll meg méltósággal levegőt
szívni, s talán rájönni, hogy másként
kellene. Több ezeréves gondolatok
fölényes lekicsinylése – igen, igen:
ez a holt költő holtabb költeménye.
Nem várja meg, míg megérnek
az éterből kapott jelek, remeg,
s a tudás félelmétől rettegve költ
fennkölt mondoványt, társnak csak
azt hiszi, ki ugyanúgy nyüszít a
végzet hallatán. Megfontoltságnak
itt nincs helye, nyomjad csak, fiam,
nyomjad, majd lesz valami belőled!
Önmagad szabta kényszerzubbonyod
leng a szabadság szellejében.
Ó, meddig, meddig hajtod magad
nagy könyvek jegyzetébe, s
ki nem bontott bölcsőd felé?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése