Kérdőn...

Kérdőn nézel rám viaszos zöld

szemeddel, átsuhan a gondolat

       fejedben: nem vagy elég jó nekem.

Csak nem szeretném haláltusám,

a megelőző jó életünk nélkül,

       könyörtelenségben átélni veled.

Kérdőn sírsz eltörött vállamon,

könnyelműen magad hibáztatod,

        számodra én vagyok a kezdet s vég.

Pedig csak nem szeretném, hogyha

végső óráim hörgései között

        a nevem rettegésben emlegetnéd.

Kérdőn fogod gyengülő kezem,

és várod szerelmem türelmesen,

        belőlem fakad létünk, s életed.

Azonban nem szeretném, hogyha

a tavasz helyett az őszi időket

        fiatal, szép szemeddel őriztetném.

Kérdőn hagysz a kérdőjelekben,

s értetlenül nézel, reménytelen

        tőlem vártad volna megnyugvásod.

Holott csak nem szeretném, hogyha

meleg otthon helyett egy gödör mellett

        állnál, ott, ahol várnak a sírásók.

Kérdőn felejted rémes létem,

kutatod vágyad miértjét bennem,

        velem boldogságra leltél volna.

Mégis, azt sem szeretném, hogyha

rövid együttlétünkről egy szerelmes

        történet álírója kutakodna.