A fogadás

Kati körülnézett a füstös szórakozóhelyen. Gyomra erősen korgott, bordája alatt a hasa beesett a napok óta tartó éhezéstől. Jánosék néhány hónapja kidobták a pikszisből. Hiába volt bomba, szórakoztató is, megunták, helyette három vidéki lányt látnak vendégül, fizetik nekik az albérletet. Ugyanúgy, mint annak idején neki. Műköröm, tequila, tízezresek. Még szerencse, hogy félrerakott a részeg pénzből egy kicsit, ki tudta húzni a szűkös telet, de most már nagyon fogytán van a pénz. Luxus lakásán, ruháin, sminkjén a nincstelenségnek nyoma sincs. Látszat mindenek felett – ez volt a mottója.

Ma sem fog pénzhez jutni, már látta. A három lány ügyesen szórakoztatta Jánosékat. A többi banda hozzájuk képest csóró volt, néhány ezerért nem fog velük szóba állni. Neki ma, most sok pénzre van szüksége. Kétszáz rongyra. Különben holnapután az utcán találja magát. Na jó, elég lenne százötven is, legalább az albérletét fizesse ki.

A szórakozóhelyre egy ismeretlen férficsapat lépett be. Katiban remény kelt. Kiegyenesedett és hozzájuk lépett.

-          Hellóztok! Kati vagyok, gyertek beljebb! Mit isztok? – vette magára a felszolgáló álarcát.

A férfiak közül az egyik, egy termetesebb, mély basszus hangján megjegyezte.

-          Na ez aztán a szórakozóhely, nem mondtam? Három abszintet kérünk, és te, cica, te mit iszol? Meginnál velünk valamit?

-          Hát… nem is tudom – kérette magát ravaszul Kati, de nem sokáig. – Egy tequilát megiszom veletek.

Kati a bárpulthoz lépett és leadta a rendelést, majd maga köré gyűjtötte a frissen szerzett ismerőseit. Jánosék összenéztek. Ebből balhé lesz.

Péter, a csoport vezére, megérezte Jánosék kellemetlen tekintetét, ezért gyorsan nekik is rendelt egy italt, majd jó messziről, üdvözlésképp bólintott a fejével.

-          Csak beugrottunk, már itt sem leszünk – kiáltott feléjük.

Jánosékat ez a válasz azonban nem elégítette ki. A lányok, akik velük voltak, megérezték a pénz és a lehetőség szagát, s mindinkább kacsintgatni kezdtek Péter társai felé.  Kati kezdte felhúzni a szoknyáját s jó szorosan Péter mellé ült. A lányok összesúgtak, s hol az egyiknek, hol a másiknak hirtelen tennivalója akadt a bárpultnál, közvetlenül Péterék mellett. János nem bírta sokáig, visszafogottan a bárpult felé indult. Miközben a néhány lépésnyi távolságot megtette, folyamatosan azon gondolkodott, hogyan lehetne ezt békésen megoldani, hiszen a most felbukkanó csoport nem kutya, meggyűlik velük a baja. Ha ezek csak úgy bejöttek volna, megittak volna egy italt, valószínű, nem lenne most cirkusz. De az a kis Kati, az a kis féreg… 

János kinézett a kihalt utcára és hirtelen egy mentő ötlete támadt. Már úgyis jó ideje meg akarnak szabadulni Katitól. Mosolyogva Péter elé állt, bemutatkozott. Néhány felszínesen udvarias kör után János hirtelen Kati felé fordult.

-          Na, prüntyőkém, hogy állsz? Van már pénzed?

Kati villámokat szórt tekintetével, a hirtelen ért lemeztelenítés ledermesztette. Péter azonnal levágta a helyzetet, s hogy mentse mindannyiuk irháját, belement a játékba.

-          Nincs pénzed, kicsim? – nézett mesterkélt meglepettséggel a lányra.

-          De van – válaszolta Kati dacosan.

-          Mennyi kell? – kérdezte rámenősen János, miközben körbeállták Katit.

-          Hagyjatok békén – indult volna el a kijárat irányába a lány, de Péter megszorította a karját.

-          Nézd, nekem van… mennyi is? Hát, ez nem sok – vette elő János a kabátzsebéből a relatív vastag pénzköteget.

-          Nálunk is van valamennyi… - játszott Péter – Fiúk, mennyi pénzünk van?

-          Hát, a kinnlevőségeinket is számolva… - kezdte a választ az ostobábbikja.

-          Készpénz, öregem, készpénz! Nálam itt van egy hetvenes, nálad, Gabesz?

-          Hát, nálam egy ötvenes.

-          Na vegyük elő, számoljuk meg, mennyink van…

-          Nálunk összesen olyan 230 rongy – válaszolták János barátai.

-          Nálunk is annyi – csatlakoztak Péterék.

-          Elég lesz, Katika? – kérdezte János mézes-mázos hangon a lánytól. Kati nagyot nyelt.

-          Nem? Nem elég? És ha a felét ajánlom?

Kati nem mert válaszolni.

-          Na jó, akkor legyen 180 rongy, elég lesz, drága?

-          Igen – hebegte Kati. János elkért Péteréktől 90-et és a saját 90-ével kipótolta, majd Kati felé nyújtotta a pénzt. Kati óvatosan a pénz felé nyúlt, de János elrántotta a kezét.

-          Á, nem gondolod, hogy csak úgy ingyen megkapod, szivem. Valamit valamiért.

Péterék kuncogni kezdtek. Még nem tudták, mi fog történni, de abban már biztosak voltak, hogy nem lesz balhé, sőt, jót fognak szórakozni.

János karonfogta Katit és a szórakozóhely bejáratához vezette. A többiek izgatottan követték őket. A bárral szemben levő kapualjban egy hajléktalan aludt, zsíros ballonkabátban, összepisált gumimatracon.

-          Itt is lennénk, drága Kati – állt meg győzedelmesen a bejáratnál János. – Kell a pénz, ugye? – kérdezte ismételten.

-          Igen… - válaszolta bátortalanul a lány.

-          Akkor keresd is meg. Itt van a kezemben 180 rongy. Mikor kaptál ennyi pénzt utoljára egy éjszaka?

-          Nagyon… nagyon régen – Kati hangja elcsuklott.

-          Na, itt a lehetőséged, hogy újra megkeresd. Sőt, hogy izgalmasabb legyen, akár fogadást is köthetünk, mit szóltok hozzá, srácok?

Péterék örültek: nemhogy nem lesz balhé, de ezek után akár még egy csapatba is fognak tartozni Jánosékkal.

-          Kati, drága, látod ott azt a hajléktalant?

-          I… igen – hebegte.

-          Ha megbaszod a hajléktalant, tied a pénz – amint kimondta János a feltételeket, a többiek őrült nevetésbe törtek ki.

-          Tessék? – kérdezte hitetlenül.

-          Mondom: ha megbaszod azt a hajléktalant ott, a tied a pénz. Jó üzlet, nem?

Katinak összeszorult a torka.

-          De hogy ne mondhasd, hogy embertelenek vagyunk, itt van egy gumi, használhatod. Addig baszod, amíg elélvez. A gumival fogod bizonyítani, hogy teljesítetted a feladatot – János hangja kegyetlenül száraz volt. A kezében 180 rongy. – De nem moshatod le! Így ahogy van, így baszod meg!

A lány érezte, ha nem teljesíti a parancsot, neki vége. Szótlanul kivette János kezéből a gumit, a hajléktalanhoz ment. Többhónapos ápolatlanság áporodott szaga ütötte meg az orrát. Hányinger kezdte kerülgetni, de a pénz, az pénz. Nem először került ilyen vagy ehhez hasonló helyzetbe, s ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kérést, meg kell fordítania az agyában a dolgokat. Ez csak egy feladat, még ő is szórakozhat rajta.

Felhúzta a gumit az alvó hajléktalan szerszámára és ráült. Igyekezett ügyes lenni, hogy mielőbb vége legyen. A hajléktalan egy másodpercre kinyitotta a szemét, elmosolyodott. Nem hitte, hogy valóság, ezért visszaszenderedett álmába és élvezkedett. Pár perc alatt vége lett az egésznek. Kati lemászott róla, lehúzta a gumit, és elindult a szórakozóhely elé, ahol már egy egész nagy csoport gyűlt össze, s fogadásokat kötött.

Kati János elé állt, s himbálni kezdte a gumit.

-          Teljesítettem a feladatot.

-          Nos, fiúk, milyen volt? – fordult a többiek felé János.

-          Háát, nem az igazi – válaszolták.

-          Ide a pénzt, megcsináltam - ragaszkodott Kati a díjazásához.

-          Meg, megcsináltad, de ebből mit sem láttunk – gonoszkodott vele Péter. – Én nem adok 90-et, max 20-at a saját részemből.

-          Hát, én sem – kezdte újraszámolni a pénzt János. – Nesze, itt van, ennyit érdemelsz. – dugott a lány kezébe négy tízest.

-          De nem ebben egyeztünk meg! – kezdett kiabálni Kati. János és Péter közrefogták.

-          Most szépen csendben hazamész, és nem jössz ide vissza, értetted? – sziszegték fogaik között.

Kati néhány percig még állt az utcán, a szórakozóhely előtt álló luxusautók vezetőinek egyre csak integetett, de senki nem vette fel.