A jövő magvainak ágya
kihűlt s darabokra hullott,
már nem gyökere életemnek.
Héja lettem volna magvadnak,
de már csak bábú lehetek,
a szerelem síró bohóca,
melyről az éhes vacak emberek
részegen sóvárognak.
Siratom szikkadtságom,
kiszáradt gally-létem, melyre
nem repül méh s táplálni sem
tud. Szépen ívelt árnyékom
szavakkal lóg a fáról.
A túlélés sugara
igyekszik jóvátenni a gyászt,
látszat nő-létem éltetni.
Lehettem volna eggyé veled,
most már csak verseim
maradnak meg neked.
Ha egyáltalán kellenek.
Gúnyolj csak asszony,
biztos megérdemlem!
Vess meg, köpj le
törjél ketté, vagy darabokra!
Mellemben amúgy is
űr tátong, az élet folyama
nem fakadhat belőlem.
Büszkeséged hadd találja
folytatását, nem irigylem.
Amit siratok, az a
jövőbeli szelídségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése