Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fösvény királynő, aki annyira a fogához verte a garast, hogy még jómaga is száraz kenyéren és vízen élt. A kincseskamrája viszont roskadozott a sok kincstől, drágaságtól.
Egy nap lebetegedett a királyné, de annyira, hogy hiába hívta össze leghírese orvosait, kuruzslóit, senki nem tudott rajta segíteni. Napról-napra haloványabb és gyengébb lett.
Meghallotta hírét egy szegény erdész, gondolt egyet, s kiment erdejébe a madaraihoz, imígy szót hozzájuk:
- Kedves madaraim, én most elmegyek szerencsét próbálni, meggyógyítani a királynét, de segítségetekre van szükségem. Ki tudna közületek segíteni nekem?
A madarak mind egymásra néztek, nem értették a dolgot, de a szarka előállott, s megígérte az erdésznek, hogy segítségére lesz.
Ekkor az erdész elment a királynéhoz, s azt mondta neki, reggelre meg fog gyógyulni, csak engedje be a segédjét a kincseskamrába. Erősen furcsállotta a dolgot a királyné, hogy egy erdész akarja őt meggyógyítani, mégpedig ilyen különös módszerrel, de annyira gyönge volt, s annyira meg szeretett volna gyógyulni, hogy úgy tett, ahogy az erdész mondta. Az erdész pedig, még mielőtt bezárták a szarkát a kincseskamrába, azt súgta a fülébe, hordja szét az összes csillogó-villogó drágaságot és dugja el biztos helyre.
Így is lett. Másnap reggel a királyné, mintha soha nem is lett volna beteg, rózsás arccal, jókedvűen kelt fel az ágyából. Azonnal ki is szaladt a kincseskamrájához, hogy megnézze, ugyan mit csinált a szarka, amitől ő ilyen gyorsan meggyógyult.
Hát Uram Teremtőm, a kincseskamra üres volt! Egy szem drágaság sem maradt benne. Megdühödött erre a királyné, már a katonáit is hívatni akarta, hogy zárják tömlöcbe az erdészt a segédjével együtt, amikor az erdész elébe állott:
- Kedves királyné, tudom, hogy ez nagy bánatot jelent neked, de betegségedet a zsugoriságod okozta. Ha nem hordta volna szét a szarka a kincsed, meghaltál volna. Az is igaz viszont, hogy a királyné nem királyné kincs nélkül. De ezt is megoldhatod úgy, hogy kihirdeted az országodban: aki egy zsák aranyat talál, és azt behozza udvarodba, két tarisznyával kap belőle.
Elgondolkodott a királyné az erdész mondókáján, s ámbár nem tiszta szívvel, megtette azt, amit tanácsolt neki.
Jöttek is az emberek az udvarába, hozták az aranyat, amelyet a szarka fészkében találtak, a királyné pedig jutalmul két-két tartisznya aranyat adott a becsületes embereknek. S lám, észre sem vette, újból roskadozni kezdett kincseskamrája a sok drágasátgól, ő pedig jobban érzi magát, mint valaha.
Bezzeg, most elhitte az erdésznek, hogy a zsugoriság többet árt, mint használ. Azonnyomban meg is fogadta, hogy többé fösvény nem lesz, a becsületes embereket pedig ezentúl jutalmazni fogja.
S mivel az erdész igen szemrevaló legény volt, nyakába borult, s kezét, királyságát neki adta.
A szarka? Hát a szarka azóta is gyűjtögeti a csillogó-villogó tárgyakat, ha el nem pusztult.
Aki nem hiszi, kukkantson bele a szarka fészkébe.
(Megjelent a vajdasági Mézeskalács c. gyermeklap 1996-os januári számában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése