A hömpölygő folyó
Egyik hídja alatt
Érintette meg először
Ajkam ajkad.
Zavaros vize
Visszhangozta csókunk,
Az elfojtott vágyat s álmot,
Egyre csak beszélt rólunk.
A híd már rég
Nem áll helyén hetykén,
Csak talpazata maradt
Pillére pihen a folyó medrén.
Húsz év után egy másik
Híd alatt
Újra csókba olvadt
Ajkam s ajkad.
E híd még most
Is egyre csak áll, mereven,
S a Duna eme csókunk
Visszhangját is viszi, sebesen.
Az első közülük ismerkedés volt
A második bár búcsú
S a lerombolt, de az ép híd sem
Érti: vize miért csúnyul?
Hisz csak maga a csók
Csendjét vagy dallamát
Őrzi féltve s viszi hátán -
Gondolják a vízről a hidak - az árvák.
A Duna meg egyre csak hordja,
Cipeli, hurcolja a dallamot,
S a benne elásott mélabús terhet,
Lelke egyre fárad, vize pedig kavarog.
Tükre erőtlen csillogása alatt feljajdul
Az ezernyi búcsúk emléke,
Tárgyak, melyek egykor szépek voltak,
A Duna mélyén henyélnek.
Csókok visszhangjával felszínén,
Búcsúk hadával a fenekén,
Csak hallgat, tűr és tör előre,
S a hidak mély tisztelettel áthajolnak - előtte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése