Ülünk a Duna partján
A lányom meg én,
Nézzük a felhők közül
Letekintő fényt.
Megszólal a lányom
Halkan, gondterhelten,
Eme kérdését
Soha nem felejtem.
"Anya, a Duna miért
Büdös,
Morcos partja miért
Hűvös?"
Elnézem a Dunát
Sokáig, csendben,
Lázasan matatok
Emlékezetemben.
Keresem a választ,
Ámbár tudom előre:
Nincs elég erőm,
Hogy elrejtsem előle.
Mondom neki halkan,
Hogy a Duna beteg.
Ilyenkor minden más,
Minden büdös, hideg s remeg.
Mégis felcsillan lányom szeme
Karon fog, siet, vezet,
Kér, gyógyítsuk, mentsük a vizet,
Mert a Duna az, mit szeret.
És sétálunk a Duna partján
A lányom meg én,
Keresünk, hátha találunk...
A lányom még remél.
Felszed a partról
Egy eltört üveget,
S tudja: a Duna egyszer
Még szívből felnevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése