A bérmunkásnők

- Szerinted kit vegyünk fel a lányok közül? – szegezte Jutkához a kérdést Ilona, miközben íróasztalára tette az aznapi feladatadagot, a megoldásra és megnyugtató válaszokra váró reklamációs leveleket. Jutka abbahagyta a rágózást.
- Hát… nem tudom… - válaszolta hebegve.
- Pedig el kellene dönteni, méghozzá ma délig és fel kell küldenem a főnökségnek a javaslatunkat. Én nem nagyon ismerem őket, ezért kérem a tanácsod. Két hónapig együtt dolgoztatok, te ismered őket a legjobban.

Jutka a számítógépére nézett.

- Még csak fél kilenc van. Ráérünk dönteni – állapította meg hidegvérűen.

Ilona nagyot nevetett.

- De aztán pontban 11-kor nevet kérek. Méghozzá kettőt.
- Az előbb még egyről volt szó – provokálta Jutka a főnökét.
- Küldjél csak kettőt, a többit majd én intézem – hagyta el az irodát Ilona, miközben copfja vidáman ide-oda kalimpált, mint a falióra ingája.

Jutka Bettihez, az időközben jóbarátnőjévé vált munkatársához fordult.

- Most mi a faszt csináljak?
- Semmit, írj le két nevet, és ennyi…
- Ez nem könnyű…
- Ne lelkizzél már annyit, írd le, és kész. Mit érdekel az téged, hogy kit vesznek fel? Lehet, hogy nem arra esik a választásuk, akit te javasolsz. Ezeknél soha nem lehet tudni – Betti elhúzta a száját, ezzel is próbálta megnyugtatni a barátnőjét. De amikor látta, hogy Jutkát egyáltalán nem győzte meg, félretette az asztalán tornyosuló szerződéseket, kortyolt reggeli kávéjából és Jutka felé fordult - Na sorold, ki van ott…
- Klári helyett van ugy-e a Zsófi, akkor Nóri, Erzsi, Évi, Eszti, Kati, Ágota, jaj, bocs, Angi, Zsuzsi és még az a kis pernahajder Karcsi, az ügyfélszolgálatis Helga unokaöccse, aki nemrég kezdett – sorolta Jutka a bérmunkásokat.
- Ok, lássuk, ki az, aki jól dolgozik.
- A legjobb Erzsi. Gyors, precíz, tipikus adminisztrátor.
- Megvan az első név – csapott az asztalra Betti.
- Nem, nincs meg. Azért én nem csupán így nézem…
- Hanem hogyan, te szerencsétlen?
- Nézd, mindegyik lány nagyon ügyes és gyors. De van itt még valami. Erzsi úgymond hobbiból dolgozik, a pénz, amit itt keres, csak egy kis zsebpénz neki. Legalábbis azokhoz képest, akik még ott vannak.
- És ez kit érdekel? – válaszolta Betti.
- Engem. Mert ha mondjuk már annyira sínen lesz a férje, fogja magát és szépen elmegy.
- Ok, akkor hallgatlak – adta meg magát az érvelésnek Betti.

Jutka előtt hirtelen megelevenedett a három hónappal ezelőtt történt, munkaerőközvetítőnél töltött felvételi beszélgetés, majd a gyors behívás a Szolgáltatóhoz. Fél nyolc volt, koratavaszi idő, az égimeszelő előtt már többen álltak sorban, mindannyian bérmunkások, mind, egytől-egyig lány, nő, asszony, sőt, nyugdíjas koru hölgy… Legjobbnak vélt ruhadarabjukban ácsorogtak, amit kapkodva magukra tudtak venni a szerény, naftalinszagú szekrényből. Arcukat vastag rétegben takarta az ócska púder, száj- és szemfesték, elrejtvén nélkülözésüket, álmatlan éjszakáikat és kétségbeesett pillantásaikat. Egyikőjük-másikójuk ügyetlenül egyensúlyozott olcsó, műanyag magassarkú cipőjében, de volt köztük olyan is, akinek látványosan nagyobb számú cipő volt a lábán. Jutka farmernadrágban és egyszerű ingben, tornacipőben jelent meg, s meglátván a tömeget és annak ruházatát elbizonytalanodott. Végül mégis sorbaállt, a válogatáshoz. A Szolgáltatóház földszintjén gyorsan kettéválasztották a jelentkezőket, külső megjelenésük alapján (a képességeiket a munkaközvetítő már leellenőrizte): a továbbjutottakat betessékelték, a többieket hazaküldték: a körülbelül ötven hölgyből tízet választottak ki. Jutka is köztük volt.

Ezután egy bögyös, határozott fellépésű, fehér selyemingben kényeztetett fiatal manager lány gyorsan átvezette őket egy hosszú, sötét folyósón, és a legutolsó, inkább raktárnak használandó szobába vezette őket, ahol 12, összeeszkábált számítógéppel felszerelt íróasztal egymás mellé zsúfolva csikorgott, a sarokban tisztítószerek és felmosóvödrök tátongtak. Egyetlenegy nyitható ablakon keresztül lehetett némi levegőhöz jutni, a napról pedig – a zártkert árnyéka miatt – csak feltételezni lehetett, hogy valahol süt.

A manager lány felgyújtotta a lámpát, gyors munkahely-beosztás következett, majd elkezdődött a szájbarágó előadás. A “tréning” négy órás volt, nem azért, mert az anyag bonyolult lett volna, hanem az állandó visszakérdezések, dorgálások és ismétlések miatt. A bérmunkásnőknek még annyi idejük sem volt, hogy bemutatkozzanak egymásnak, de hát minek is, úgysem dolgoznak már együtt sokáig, ráadásul itt mindenki mindenkinek a konkurrenciája… Mert soha nem lehet tudni, a munkaerőközvetítőnél azt mondták nekik, ha jól dolgoznak és szerencséjük van, a Szolgáltató még állományba is veheti őket.

A négyórás tréning után megjelent a csoportvezetőjük, Ilona. Negyvenegynéhány éves, csillogóan zöld szemű, érzékeny alkatú egyedülálló nő volt, akinek - végignézvén a bérmunkásnőkön - el kellett fordítania egy pillanatra a fejét, nehogy elárulja meghatottságát. Miután kissé összeszedte magát, összegezte az aznapi tréning fontosságát és kérte minden jelenlevőtől, hogyha bármi gondja akad, keressék őt nyugodtan. Majd elküldte a bérmunkásnőket ebédszünetre.

A bérmunkásnők zavartan, az események gyors egymásutánja miatt kábultan hagyták el az irodának kialakított raktárat.

Jutka az ebédszünetben mindegyikőjükkel megismerkedett: Klári rendkívül csinos 24 éves lány, aki édesanyjával élt egy egyszobás, földszinti önkormányzati lakásban. Édesanyja megúnta éveken át tartó munkanélküliségét és megfenyegette, ha nem hoz haza nemsokára egy kis kosztpénzt és nem járul hozzá a költségekhez, mehet, amerre lát. Erzsi férjezett, van egy közös Bt-jük, ami hoz ugyan eleget a konyhára, de a férje valamilyen kölcsönbe verte magát, ezért, hogy fenntarthassák létszínvonalukat, neki is munkát kell vállalnia. Nóri a legfiatalabb közöttük: csontsovány, nemrég töltötte be a 18. életévét, édesanyjával és három testvérével átmeneti női szálláson vannak: csak úgy tódul belőle a szegénység savanyú szaga, amelyhez az az elszántsága, hogy kimenekíti családját a nincstelenségből ugyanolyan erősen párosul, mint ahogyan végtelen ragaszkodása legkisebb húgához, aki alig múlt három éves. Eszti kétcsaládos édesanya, vallásos, férjével azért döntöttek úgy, hogy munkát vállal, hogy ne üldögéljen tétlenül otthon egész nap. Kati 40 évesnek állítja magát, de messziről is, sacc-per-kábé lehet olyan kemény ötvenes. Ritka fogsora, és a szeme alatt duzzadó könnyzacskók arról árulkodnak, hogy éjszakáit a kocsmákban tölti. Egyedül él lányával, aki nemsokára érettségizni fog. Évi még egyetemista, de levelezői szakon, ezért vállalhatott bérmunkát. Mert ha állásba lép, mint a pinty, úgy hagyja el tanulmányait. Zsuzsi csendes, nemigen barátkozik. Néha-néha elmosolyodik. Csendes víz, valószínűleg nagyon mély. Ágota már aznap eldöntötte, nem jön többet. Fogta a motyóját, a délutánt már otthon, vagy valahol az utcán bandukolva töltötte. Helyette másnap Angi jött, a Szolgáltatóház egyik veteránjának unokahúga.

Az ebédszünet után a bérmunkásnők bementek irodájukba, s belevágtak monoton feladataikba: borítékbontás, -csoportosítás, adatok bevezetése a rendszerbe, levéliktatás, -lefűzés, kész. Jöhet a következő adag. Naponta mindenkinek legalább 100 borítékkal kell végeznie. Délután újból meglátogatta őket Ilona, s közölte velük: nem személyenként, hanem csoportként figyelik majd a teljesítményüket, amely napi 1000 boríték feldolgozása.

A bérmunkásnők között érezhető volt a megkönnyebbülés. Ám ezt az információt nemsokára egy másik követte: ha elérik, hogy 1200 borítékot dolgoznak fel, az órabérük megemelkedik 20 forinttal, sőt, ha 1400 felett, akkor még 40 forinttal.

Jutka Klári és Nóri között ült, Klárit vagánysága, Nórit elszántsága miatt kedvelte meg. Néhanapján, amikor egyik-másik bérmunkásnőt bírálat érte felülről, Jutkát kérték, álljon ki értük. Jutka nem érezte úgy, mintha volna különösebbet veszítenie, ezért megtette, ami tőle tellett. Ilona felfigyelt rá és kinevezte amolyan kis csoportvezetőnek és érdekképviselőnek s azóta csak vele volt hajlandó megtárgyalni a bérmunkásnők helyzetét.

Egy nap Klári viselkedése megváltozott. Sápadozni kezdett, s nemigen akart kimenni cigiszünetre. Amikor már nem tudta tovább tartani titkát, elmondta Jutkának, hogy a Szolgáltatóház egyik vezetője e-mailen keresztül ajánlgat neki állásokat, randevúkat. Jutka tudta, hogy nem ez volt az első eset, hogy Klárit a munkahelyén zaklatják, fenyegetik, holott Klárinak már évek óta stabil párkapcsolata volt egy jóképű egyetemistával, ezért másnap hozott neki egy hirdetési újságot, s együtt választották ki az álláshirdetést. Egy hétre rá Klári egy meleg fiúpáros ékszerüzletében dolgozott, ahol a két fiú érdektelenségéből eredő biztonságérzet mellett kivirult, ügyeskedett…

Klári helyére Zsófi került, egy teljesen hűvös, érdektelen, kissé számítónak tűnő harmincas nő. Gyorsan beletanult a “szakmába”, mindig különvált és csak annyit beszélt, amennyit az illem megkövetelt tőle. Senki semmit nem tudott róla, mégis idővel kiderült, hogy a Szolgáltatóház egyik vezetője feleségének barátnője, egyszóval spicli.

Jutka minden nap reggel fél nyolckor kezdte a műszakot és négyig megállás nélkül dolgozott. A monoton munkát néha egy-egy mesével, kitalálttal vagy éppen valóssal színesítette, de ahogy múlt az idő, a bérmunkásnők között mind feszültebbé vált a légkör. A megbízásuk hamarosan lejár, s tudták, néhányukat felveszik, de a többiek újra bekerülnek a munkaerőközvetítő adatbankjába és mehetnek ismét teperni, taposni…

Pontosan két hónapja dolgoztak így együtt, amikor egy hétfői napon Ilona tárgyilagosan közölte Jutkával, hogy felveszik a reklamációs osztályra, méghozzá Ilona közvetlen felügyelete alá. Jutka egyrészt megkönnyebbült, másrészt kellemetlenül érezte magát a rászegeződő tekintetek vegyessége miatt: az öröm és írígység szinte egyidőben hasított bele, szinte minden szempár egyforma intenzitással sugározta felé a kettősséget. Szinte mindegyik… csak az egyik nem: Nórié. Nóri, az éhezéstől és a családja iránt érzett aggodalomtól tompultan, csupán örömmel és helyesléssel tudott Jutka szemébe nézni…

- Most már tudom, ki lesz – válaszolta Jutka Bettinek.
- Na hála Istennek, azt hittem, megőszülök. Na, ki vele, kik a jelöltjeid? – csapott ismét az asztalára Betti.
- Zsuzsi és Nóri.
- Ők ketten? – nézett értetlenül Betti Jutkára. – Miért pont ők ketten? Miért nem Erzsi?
- Mondtam már, miért nem. Ők ketten a jelöltjeim.

Jutka e-mailben értesítette döntéséről Ilonát. Délután megérkezett a válasz: Nórit és Erzsit vették fel.