Harisnyanadrág, zokni. Bakancs. Atléta, póló, ing, kardigán, sál, kabát, kesztyű, sapka. Készen vagyunk. Éjfél múlt 10 perccel.
Két héttel ezelőtt tizenegykor indultunk az éjféli misére. Akkor a feloldozások, kihalt utcák, beigli illatú megbocsátások és együttérzések jelképei röpködtek az éjben.
Most hull a hó. A kislányok vidáman kacarásznak, sokat várnak az éjszakától. A szomszéd házból egy soktagú család indul sétára.
Kiérünk a főútra. A járdán egy-két pezsgős üveg, confetti. Hazatérőkkel találkozunk. Hétköznapi tekintettel sietnek haza: pihenni szeretnének.
Arcuk, mozdulatuk a foglalkozásuk: papír-, pecsétillat veszi őket körbe. A fiatalok vizsgatételeket mormognak, tanulják az orvos-, tanár-, mérnöktekintetet.
A körúthoz közeledünk. A nagy bevásárlóközpont mellett még zene folyik. Reccsennek az üvegdarabok lépteink alatt, himbálóznak a kabátok az ütemre. Vizeletek szúrós szaga csapja meg orrunkat.
A lámpa alatt egy pár szabadjára engedi vágyait.
A körútnál balra fordulunk. Melegebb van. Többnyelvű csivitelések, kipirosodott arcok. A tekintetek kezdenek mondani valamit. Mind melegebb és melegebb van, hello és buék és happy new year. Vállak megereszkedtek, karok ölelnek vagy ellöknek. Csillogó nyuszi fülek, parókák a fejeken, amelyek mögé bújva könnyen kiserken az ember.
És egy hang. Egy meleg, rekedt, valóságos hang. Nincs rajta nyuszifül, sem paróka, a nélkülözés színei tarkítják arcát. Boldog. Most lát bennünket. Most mi is látjuk őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése