Többször hallottam olyan előadásokat, illetve olvastam írásokat, amelyekben I-stenhez emberi érzelmeket, emberi tulajdonságokat és cselekedeteket rendelünk hozzá, és mindezt azért tesszük, hogy jobban megértsük I-sten működését.
A Tórában több helyen is szó esik arról, hogy I-sten hogyan cselekszik, pld. „leszáll”, valamilyen érzelemből fakadóan, mint az emberek. Gyakran említésre kerül, hogy I-sten esetleges „haragjából” erednek a tettei, pld. az Özönvíz esetében, Szodoma és Gomora büntetésekor, Kánaániták kiírtásakor stb. Felvetődik a kérdés, hogy I-sten valóban haragos-e, vagy pedig a magyarázók csak miattunk hozzárendelték ezt az érzelmet? És I-sten valóban „leszáll”, vagy ez a cselekmény valójában a döntéshozatalának folyamatát hivatott leírni?
Lássuk: az Özönvíz (1Móz 6-8) egy szóval sem említi, hogy I-sten haragos lett volna, amikor eldöntötte, hogy özönvízzel sújtja a földet: „Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!«
Szodoma és Gomora elpusztításakor sem haraggal döntött I-sten, hanem megállapította, hogy bűnösök a város lakói: (1Móz: 18) ”Azt mondta tehát az Úr: »Szodoma és Gomora ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!«
A fenti példákból is látszik, hogy I-sten nem haragos, hanem megállapít, és ítél: szigorral vagy kegyelemmel. Az, hogy bennünket, embereket, az ítélete hogyan érint, más dolog, mert általában nekünk szükségünk van ahhoz, hogy érzékelések és érzelmek legyenek belevegyítve tetteinkbe, a történésbe, mert így működünk. Az egyszerűbb érzésekből kiindulva (ha fázunk, befűtünk, vagy felöltözünk, ha éhesek vagyunk, eszünk stb.), és ezeket kiterjesztve (ha szomorúak vagyunk, akkor vigasztalást keresünk stb.) az élet minden egyes területén az érzékeink és érzelmeink vezérelnek. Mert így lettünk teremtve: az érzelmek az emberi lét mozgatórugói, de ez nem jelenti azt, hogy a Teremtő is így működik, sőt…
Minderre a legjobb példa a düh érzetének példája, amely elválaszt, rekeszt, és egyfajta tehetetlenséget jelent (vagy más néven: felháborodás, felindultság, indulat, harag, méreg, bosszú, ideg, gyűlölet stb.). Ha dühösek vagyunk, tulajdonképpen nem csak a magunk tehetetlenségéről adunk tanúbizonyságot, de azt is feltételezzük, hogy van I-stenen kívül más entitás. Hiszen, ha tudjuk, hogy nincs más létező, csak Ő, a dühnek nincsen helye életünkben, hiszen a düh helyett a bizalom lép fel. Leegyszerűsítve: ha dühösek vagyunk, az nem jelent mást, mint bálványimádást. Ha pedig a düh egyenlő a bálványimádással, akkor I-sten hogyan lehet dühös? Talán bálványimádó volna az, aki mindent teremtett?
tanítvány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése