Egy emberöltőnyi boldogság

 

 

 

Ha bárki megkérdezné, hogy mi történt életem során az emberiség történelmében, azt válaszolnám, hogy egy aránylag nyugalmas időszaknak voltam szemtanúja: csak egy nemzeti háborút, illetve egy világjárványt éltem túl.

Valahogy mindig történik valami ezen a földön, ha nem az ember kezdeményezi, hát kezdeményezi más: bozóttűz, földrengések, áradások, vulkánkitörések, fagyok színezik meg évezredeinket. Az életünk nyughatatlan, s a föld is nyughatatlan. Nincs, vagy alig van olyan ember, aki leélte volna azt az emberöltőnyi időt ideális körülmények között.

Fentről letekintve ezt a két „kellemetlenséget” leszámítva békében éltem. Iskoláimat kijárva férjhez mentem, gyermeket szültem és felneveltem. Középszerű karrierem volt és van, van fedél a fejem felett, munkám, amivel eltartom magam, nem vagyok sem éhes, sem szomjas, tehát sikerült anyaméhet építenem magam köré.

Ha viszont alulról szemlélem a dolgokat, igen nehéz volt az ösvény, amin jártam: nem csak az elmeháborodást és ideggyengeséget okozó háború, vagy a világjárvány okozta tébolyodás miatt, hanem azért, mert számtalanszor kellett újrakezdenem az életem, hol életmentésből, hol a szebb jövő reményében.

Mindeme ellenére, úgy látom, hogy amennyire arra képes voltam, a természet rendjéhez igazodva éltem, az adott körülményekhez simulva maradhattam talpon. Nem voltak nagy álmaim, sem terveim, ezért nem csalódhattam és nem válhattam keserűvé.

Csak annyi volt az életcélom, hogy erkölcsi, filozófiai, spirituális kérdések tanulása és olvasása által bölccsé, jóindulatúvá, jámborrá és hálássá csiszoljam durva lelkem. Ám, eme szellemi tevékenységek csupán árnyalták mindazt, amivel az élet nevelt, és a mai napig is nevel: a váratlan csapásaival, amelyek során rádöbbenek, mennyire kicsi vagyok, egy alig látható piszok a fehér asztalterítőn.

De talán most kezd minden elcsendesedni körülöttem. S a csend tengerébe, végre, belemerülhetek, egy lélegzetet adó könyvvel a kezemben.

Remélem, hogy szétroppan az utolsó vasabroncs is szikár szellemiségem kiszáradt valósága körül és örömmel nyugtázom – részem volt egy emberöltőnyi boldogságban.