Hazaérkezés

 

Hazaért. Húsz éven át élt ugyanabban a lakásban, de nemrég ért haza.

Ledobta a kézitáskáját az előszobában, feltette a kávéhoz a vizet forrni, majd felbontotta a borítékokat. A hónapnak a második felében járt, a közüzemi szolgáltatók küldték meg a számlákat. Megnézte a fizetési határidőket, majd felkapcsolta a villanyt a nappali szobában. Kikeverte a kávéját és az íróasztala elé ült. Bekapcsolta a laptopját.

Minden nap ugyanúgy végződik. Kora reggel felkel, elkészül, előadásokat hallgat, majd nyolc óra tájban elindul a munkahelyére. Minden reggel és minden este a Margit-hídon át utazik a villamoson és magában köszön a Parlamentnek és a Dunának. A munkahelyén elvégzi azt, amivel megbízzák, és késő délután hazaindul. Útközben bevásárol.  Otthon bekapcsolja a laptopját és előadásokat hallgat, majd szépen, lassan elszunyókál a kanapén. Éjfél körül felriad, eloltja a lámpákat, kikapcsolja  a laptopját és a hálószobába botorkál. Alvás előtt végre van intim pillanat, hogy önfeledten imádkozhasson, majd beleájul az álomba.

Ma viszont hazaért.

Körülnézett a nemrég kitakarított lakáson: már itt volna az ideje új bútorokat venni, a ruhatárát is ki kellene cserélnie. Eddig mindent a szellemiségnek vetett alá, számára fontosabb volt egy-egy tankönyvet megvásárolni, mintsem új ruhákra költeni a kis pénzét. De ma hazaért, és látta, hogy az íróasztalán nem tornyosulnak sem a könyvei, sem a jegyzetei, hanem két kupacban állnak az iratai: a jobb felöli kupac számlákból, a bal felöli pedig orvosi ambuláns lapokból, beutalókból és leletekből áll. Ennyi az élete. Ennyi marad majd utána.

De mégsem. Ma hazaért.