Letisztázva

 

 

Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy önző lennék, vagy nem lennék segítőkész, nem. Életem során számos, segítségemre szoruló emberrel találkoztam, s belső késztetésből - át sem gondolván, hogy milyen, rám nézve esetlegesen káros konzekvenciái lehetnek segítségnyújtásomnak – mindig ugrottam arra a szóra, hogy „segítsél”. Emberi kapcsolataim zöme ezen a varázsszón alapult, s a belső késztetésemen, amely nem nézte, kinek, milyen módon és mennyire segít, hanem csak vakbuzgón beleült a probléma közepébe.

Félreértés ne essék, nem esett nehezemre, hiszen az ön-energiatermelő képességem buzgón ügyködött bennem, nem éreztem fáradtságot, kimerültséget, csak tettem azt, amit a legjobbnak láttam. Ist-n sok fajta embert küldött hozzám, próbára téve türelmemet és empatikusságomat. Minden próbát kiálltam.

Természetesen, nem csak adtam, de kaptam is. Voltak olyan emberek, akik viszonozták a segítségemet, voltak olyanok, akik, miután megkapták tőlem azt, amire szükségük volt, hátat fordítottak, de voltak néhányan közülük, akik a kisujjam helyett letépték a segítő karomat.

Valahogy ez megváltozott. Talán az utóbbi év tapasztalatai, vagy talán az, hogy már nem tudom olyan gyorsan feltölteni magam energiával, arra késztet, hogy mérlegeljem: az, aki felkeres engem, valóban a segítségemre szorul, vagy más megfontolásból intézteti el velem a saját gondját. Rájöttem, hogy, sajnos, a más megfontolás van túlsúlyban, hiszen olyan felnőtt emberek kerestek fel, akiknek az egyszerű gondjai nem a feladat bonyolultsága miatt bizonyultak nehezeknek, hanem azért, mert restek voltak megtenni a megoldáshoz szükséges lépéseket. Eme felismerés mintha  egy, évtizedeken át a szemem előtt lebegő, vakságot előidéző fátylat tüntetett volna el. Jómagam mindig azt hangoztattam, hogy Ist-n pont annyi terhet ró az emberre, amennyit elbír, amit magamra vonatkoztattam, de ha másról volt szó, nem tudtam felmérni, hogy a másiknak a kapott teher túl nehéz-e.

Sajnos, ahogy azt már említettem, az utóbbi időben felfigyeltem arra, hogy nem tudom gyorsan újratermelni magamban az energiát, mint korábban. Felnőttem, s felnőttként kezelek mindenkit. Ha valaki segítséget kér tőlem, nem oldom meg a problémáját, hanem támogatom abban, hogy ő oldja meg a rá rótt feladatot. S ebben rejlik a valódi segítségnyújtás.