szürkén szitált az eső
sárban toporogtam és vacogva
kerestem tekinteted
a villamosmegálló fáradtan
sóhajtozott a kietlen utcában
visszhangzott a szegénység
vártam kedves árnyékod
keserédes mosolyod
sürgettem az időt
magányosan
robogtak el mellettem az autók
reménytelenül beleájultam
a kiszolgáltatottságomba de
már nincs több magyarázat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése